Ledőlt az utolsó vasi bástya is – Megszűnt a sportigazgatóság

A megyei közgyűlés rendkívüli ülésen mondta ki a kezében maradt egyetlen intézmény halálos ítéletét. A döntés 9 főt érint, az LMP szerint a Fidesz végleg kivégezte a megyei önkormányzatot.

Az elmúlt hónapokban rengeteg írásunkban foglalkoztunk már a megyei vagyonátadással. A vasi önkormányzat és az állam között létrejött, számtalan intézményre vonatkozó megállapodás nem érintette a Mesebolt Bábszínházat Szombathelyé lett a Mesebolt Bábszínház 2011. December 29. 16:58 , a Savaria Szimfonikus Zenekart Szombathely átveszi a Savaria Szimfonikus Zenekart 2012. January 18. 14:50 és a sportigazgatóságot. Előbbi kettőt a megye már korábban átpasszolta Szombathelynek, így a két intézmény finanszírozásának lehetőségein most a város vezetése törheti a fejét. A vasi sportigazgatóság azonban megyei kézben marad(t), ezt Kovács Ferenc elnök korábban a nyugat.hu-nak is megerősítette Albérlő lett a megye! Sötét lesz a jövő? 2011. December 29. 07:21 . Az ország utolsó sportigazgatóságát most mégis megszüntetik, pusztán fiskális okokból. (Erről a megyeháza előtt tartott sajtótájékoztatón az LMP is elmondta véleményét, lásd keretes írásunk.)

Káosz az egyetlen megmaradt intézmény körül?

Az elnök egykori nyilatkozata óta változott a helyzet: egyrészt a megyék nem kalkulálhatnak mínuszos költségvetéssel, másrészt Vas nem tud plusz forrásokat felmutatni, ez pedig egyenes úton vezetett a sportigazgatóság, egyben az utolsó megyei kézben lévő intézmény megszüntetéséhez. Némi káoszra enged következtetni, hogy erre a döntésre alig két héttel a 2012-es büdzsé elfogadása 410 millióból gazdálkodik a vasi önkormányzat 2012. February 17. 09:40 után került sor. Az intézmény megszűnésével körülbelül 35 millió forint marad a megyei kasszában. A döntés egyébként 9 főt érint, sorsukról a megyei és a szombathelyi vezetés, valamint a kormányhivatal égisze alá tartozó Megyei Intézményfenntartó Központ tárgyal. Az érintetteknek szeretnének új munkahelyet találni.

Vas megyei Sportigazgatóság
A sportigazgatóság Markusovszky utcai épülete. Távlatok nélkül
Bonyhádi Zoltán

- A megyei önkormányzatok feladatkörei között egyebek mellett a területfejlesztés és területrendezés, a vidékfejlesztés, valamint a sport és a turizmus koordinációja is szerepel. Éppen ezért a vasi közgyűlés a költségvetés kidolgozásakor még úgy gondolkodott, hogy fenntartja az egyes sportági szakszövetségek munkáját koordináló megyei sportigazgatóságot. Az intézmény önállóan nem működhetett, és bár a finanszírozására voltak különböző igérvények, a mai kényszerintézkedést elsősorban anyagi okokból kell meghoznunk – összegzett az ülés elején Kovács Ferenc (Polgári Együttműködés) megyei elnök.

Vas megyei rendkívüli közgyűlés
Kovács Ferenc: A kényszerintézkedést anyagi okokból kell meghoznunk
Bonyhádi Zoltán

Hozzátette: mivel a megyei közgyűlések a kormányzati elvárások alapján 2012-ben már nem kalkulálhatnak mínuszos büdzsével, így a vasi önkormányzat pénzügyeiben jelentkező, körülbelül 35 milliós hiányt csak úgy lehet eltüntetni, ha megszüntetik a sportigazgatóságot. Ezzel a megye költségvetése nullszaldós lesz.

Centralizált sport, megfojtott megyék

Nagy Gábor (Polgári Együttműködés) azt reméli, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) hétvégi döntése után megfelelően gondoskodik majd a hazai sportról. (Mint ismert: az eddigi öt helyett egyetlen köztestület, a MOB irányítja a hazai sportéletet, méghozzá állami feladatokat ellátó civil szervezetként. Ezzel megszűnik a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség és Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége. A MOB kompetenciája lesz, hogy döntsön az állami támogatások szakmai tagozatok közötti elosztásáról. A MOB elnöke továbbra is Győr fideszes polgármestere, Borkai Zsolt maradt.)

Patyi Elemér (Szolidaritás a Vidékkel Mozgalom) szerint ezzel a lépéssel a települések elvesztették az utolsó esélyüket is, hiszen a helyi sportéletben az igazgatóságnak komoly szerepe volt. A képviselő érthetetlennek nevezte, hogy miközben a kormány sportbarát politikát (is) hirdetett, meglehetősen

csőlátó módon

csak bizonyos szegmenseit támogatja az ágazatnak.

Patyi úgy véli, a központi döntések megfojtják a megyéket, mert ugyan az önkormányzatoknak joguk van intézményeket létesíteni, vagy megtartani, csak éppen pénzt nem kapnak ehhez. Pedig azt már a rendszerváltás előtt is belátták, hogy a tömegsportnak teret és főként pénzt kell adni, fűzte hozzá. A döntés eredményeként ráadásul még az is előfordulhat, hogy a fiatalok sportolás helyett mással töltik el a szabadidejüket, s ez káros is lehet a társadalomra.

Támogatás: megalapozatlan forrásokból?

Az MSZP-s Szabó József 10 éve a megyei kézilabda szövetség elnöke. A képviselő nem tudja elképzelni, hogy Vasnak ne lett volna elegendő lobbiereje a sportigazgatóság értékeinek bemutatásához. Szabó szerint fél éve még arról szóltak a hírek, hogy

Vas lesz a bezzeg megye, vagyis hozzánk igazodik majd a többi helyhatóság

, legalábbis a sportügyekben. Szabó azt mondja, a sportigazgatóság megszüntetésének lesznek következményei, s az előterjesztést csak abban az esetben tudná megszavazni, amennyiben a 22 éve működő intézmény helyett valami újat és jobbat hoznának létre.

Vas megyei rendkívüli közgyűlés
Szabó József: Fél éve még bezzeg megyét emlegettek
Bonyhádi Zoltán

Rába Kálmán (Jobbik) szerint a rendkívüli ülés igazi kórképe, rákfenéje a mai magyar társadalomnak. Azért kellett ugyanis összehívni a képviselőket, mert a már elfogadott 2012-es költségvetésben helytelen, megalapozatlan forrásokat tüntettek fel a megyei sportigazgatóság támogatására. A képviselő elmondta: az önkormányzatok feladatszerkezetének átalakításából adódó költségek enyhítésére létrehozott 1,6 milliárd forintos központi alapból pályázni lehetett sportfinanszírozásra, s a végleges döntést február 29-ére ígérték. Rába rákérdezett: miért nem lehetett legalább ezt a határidőt megvárni?

Vas megyei rendkívüli közgyűlés
Rába Kálmán: A költségvetésben megalapozatlan forrásokat tüntettek fel
Bonyhádi Zoltán

Azt gondoltam volna, ott fogunk kopogtatni, felrúgjuk a sakktálát, és mindent megteszünk azért, hogy pénzt kapjunk

, mondta. Rába szerint a sportigazgatóságot maga Kovács Ferenc fejezte le, amikor elfogadta a megyei konszolidációs törvényt.

Ha a parlamentben csak nyomogatták a gombokat, mint a csengőt, akkor most azt kellene megnézni, honnan tudunk pénzt átcsoportosítani.

Rába megjegyezte: a Jobbik kiáll a tömeg- és a versenysport mellett.

A rendkívüli ülésen részt vett Lazáry Viktor, Szombathely sportért felelős alpolgármestere is. Kiderült: a város önkormányzata nyitott a szakszövetségek támogatására, illetve a sportigazgatóság által ellátott feladatokban a segítségnyújtásra. Utóbbiban a szombathelyi sportközpont vehetne részt. Lazáry arra hívta fel a figyelmet, hogy várják a segítségre szoruló szakszövetségek jelentkezését, ám ez ügyben az érintetteknek kell először lépniük.

Mindenki köszön mindent

Az ülésen szót kért Gadányi Károly, a Vas Megyei Sportági Szakszövetségek Tanácsának elnöke is. Mint mondta: a sportot továbbra is szervezni kell, mert például az ostffyasszonyfai Pannónia Ringre csak úgy magától nem fog kiszállingózni több ezer fiatal. Vargyas Csaba, a megyei atlétikai szövetség elnöke pedig arra emlékeztetett, hogy az elmúlt években számtalan nagy sikert értek el, ám ezek között nemcsak a fényes sporteredmények sora, hanem egyebek mellett a dobócentrum, vagy az egyesületek közti egység kialakítása is megemlíthető.

Vas megyei rendkívüli közgyűlés
Gadányi professzor szerint a sportot továbbra is szervezni kell
Bonyhádi Zoltán

Egyedülálló módon Szombathely háromszor adott otthont kalapácsvető világdöntőnek, s ezáltal a város és Vas megye nevét az egész világon megismerték. Vargyas szerint Vas a magyar atlétika csúcsmegyéje lett, ám a döntés alapján korábbi működési költségeik csak a 70-80 százalékát tudják majd saját erőből biztosítani.

Mivel beszéde után az összes felszólaló köszönetet mondott (volt, aki egymás után háromszor is) a sportigazgatóság, és külön Varga Zoltán igazgató munkájáért, a folytatásban Rába azt tudakolta: ebben a nagy egyetértésben ő is megszavazza-e az intézmény megszüntetését? Mindenki köszön mindent, vagy átpolitizált csonka kis hazánkban senki nem meri elmondani a véleményét?, tette fel a kérdést a képviselő.

Ha eljő Schmitt Pál…

Kovács Ferenc erre úgy reagált, aki radikális, az elegáns megnyilvánulásokkal is az maradhat. Az elnök elmondta: a vasi önkormányzat ingyenesen 5 irodával és tárgyalóhelyiségekkel segíti a megyei szakszövetségek munkáját. Felajánlották továbbá, hogy szükség esetén a megyei apparátus elvégzi a szövetségek könyvelési ügyeit is. Az elnök szerint a jelenlegi helyzetben nem a kiüresedést kell hangoztatni, a képviselőknek sokkal inkább azt kellene kitalálniuk, hogy a rendelkezésre álló teret miként töltik meg tartalommal.

Vas megyei Sportigazgatóság
Olimpikonok fala a sportigazgatóság bejáratánál. Folytatódnak a sikerek?
Bonyhádi Zoltán

Az elnök arra is kitért, 2012 olimpiai év, és reményeink szerint az ötkarikás játékokon vasi sportoló is felállhat majd a dobogóra, akár annak legfelső fokára. A megyei közgyűlés végül 10 igen, egy tartózkodás (Rába Kálmán) és két nem (Patyi Elemér, Szabó József) szavazattal elfogadta a 22 éve működő megyei sportigazgatóság megszüntetésére vonatkozó előterjesztést.

A tanácskozás legvégén kiderült: a megyei testület márciusban háromszor is összeül majd, először 9-én, amikor a szombathelyi önkormányzattal közös gyűlést tartanak, méghozzá azért, mert a megyeszékhelyre látogat Schmitt Pál köztársasági elnök. Az eseményre az összes országgyűlési párt helyi képviselőit meghívják, így ott várhatóan ismét lesznek érdekes megjegyzések…

LMP: A fideszes vezetés végleg kivégezte a megyei önkormányzatot!

A Lehet Más a Politika (LMP) a rendkívüli ülést megelőzően sajtótájékoztatón mondta el a véleményét a közgyűlés döntéséről. A megyeháza előtt Östör Dávid, a párt megyei sajtófelelőse, választmányi tagja hangsúlyozta: a Mesebolt Bábszínház és a Savaria Szimfonikus Zenekar átadása után a megyei önkormányzat megszünteti az egyetlen megmaradt intézményt, vagyis a vasi sportigazgatóságot. Östör szerint a helyzet különösen tragikus annak ismeretében, hogy a megyei önkormányzat 2012-től már pusztán albérlő a megyeházán.

A fiatal politikus érdekesnek nevezte, hogy korábban Kovács Ferenc is azzal érvelt, bár megszűnik a megye intézményfenntartó szerepe, többletfeladatokhoz is jutnak: egyebek mellett a sport területén. Tudvalevő: a Fidesz országos és helyi kommunikációja szerint a sport a kormány egyik stratégiai ágazata, a sportigazgatóságok minden megyében megszűntek. Östör végül kérdéseket sorolt: ki végzi a sport megyei koordinációját? Kihez lehet fordulni szakmai kérdésekben? Ki végzi a kistelepülések sportéletének szervezését? Mi lesz azon sportrendezvények sorsa, melyeket eddig a sportigazgatóság égisze alatt rendeztek meg? A sportági szövetségek kapnak-e bármilyen támogatást a megyétől? Végül hozzátette: csak gratulálni lehet ahhoz, hogy a fideszes vezetők végleg kivégzik a megyei önkormányzatot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Albérlő lett a megye! Sötét lesz a jövő?

Igazi feladatok, vagy további gyötrődés? Árulás, vagy szükségszerű átszervezés? Megyei és városi politikusok mondják el véleményüket a keddi döntésről.

410 millióból gazdálkodik a vasi önkormányzat

A megyeháza nyolc százaléka maradt csak a megye tulajdonában, a büki gyógyfürdőről még tárgyalnak. Helyzetjelentés vagyonátadás után.

Teljes a bizonytalanság a gyermeküdülők körül

Senki nem tudja, ki és hogyan gazdálkodhat a megyétől az államhoz került gyermeküdülőkkel, táborokkal. Aki talán tudja, az hallgat.

Pártállami helyszínre szorult vissza a megyei apparátus

A vasi önkormányzat várja a feladatköreinek kijelölését, miközben egyes dolgozói a volt pártbizottsági szárnyba teszik át a székhelyüket.

Kovács Ferenc: Szégyellheti magát az MSZP!

A vasi képviselők áldásukat adták Tiborcz János kinevezésére, és bevasalják Szombathelytől az elmaradt milliókat. Az elnök pedig beszólt a szocialistáknak.

Szombathelyé lett a Mesebolt Bábszínház

A Savaria Szimfonikus Zenekarról még egyeztetnek, de úgy tűnik, az Ungaresca Táncegyüttes nem kell a városvezetésnek. Rendkívüli közgyűlésen jártunk.

Szombathely átveszi a Savaria Szimfonikus Zenekart

A döntés nem született meg olyan egyszerűen, ahogy azt várhattuk. Mintegy 20 millióba kerülhet a megyeszékhelynek az átvétel.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet