Megszűnt a Romániába utazó magyarok karanténkötelezettsége

A romániai Országos Vészhelyzeti Bizottság frissítette a magas járványügyi kockázatot jelentő országok jegyzékét.

Magyarország nem szerepel ezen a listán, ami azt jelenti, hogy az innen érkezőknek nem kell 14 napos karanténba vonulniuk, az új besorolás szombat este lépett életbe - írta az Index.

A járvány szempontjából kockázatos országok listáján minden más környező ország szerepel, köztük Ausztria, Szlovákia, Lengyelország, Szerbia, Horvátország és Szlovénia is.

A magyar hatóságok szabályozásai nem változtak, az érvényes korlátozások szerint Magyarország területére nem magyar állampolgár személyforgalomban nem léphet be, a magyar állampolgársággal rendelkezők pedig karanténba kerülnek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19