Hosszú utakat gyalogosan megtéve, szent célokat felkeresve 9 év alatt Santiagoból Észak Afrikán át Jeruzsálemig, Denverből a Gadalupei Madonnáig, Caterburytől Rómáig, Aachentől Santiagoig, hogy csak a leghosszabbakat említsük, 44 országban járt.
Mindig télen gyalogol és naponta átlagban 30-40 km-t tesz meg
Idei útja s Duna nyomvonalát követi. Közép Európa nagy folyamának mentén a Szent Márton templomokat keresi fel. November 20-án indult a Fekete tengertől, december 20-án volt a Vaskapunál, majd Beli Monastir, Pécs, Lovászhetény, Szalkszentmárton után január 8-án ért Budapestre onnan Tokod és Esztergom érintésével Győrbe majd onnan akárcsak 791-ben Nagy Károly, Szent Márton szülőhelye felé tett kitérőt.
Pénteken Vámoscsalád Szent Mártonos emlékeivel ismerkedett, szombat délután pedig szakszerű kalauzolást kapott a szombathelyi Szent Márton templomban és a látogatóközpontban, a püspöki palotában fogadta őt Székely János püspök úr.
Vasárnap folytatja útját, hogy Bécs érintésével visszatérhessen a folyó mellékére
Célja a Fekete erdő és Donaueschingentől azután Amiens-en át Tours-ig tart majd útja. Egyedül szeret zarándokolni, mert elmondása szerint így közelebb lehet kerülni természethez és faluból faluba érkezve könnyebben megy a kapcsolattartás. Határozott meggyőződése, hogy a világban a bizalmat az emberekkel való közvetlen kontaktusok tudják építeni és csak ez lehet a béke alapja.
(Forrás: Feiszt György Facebook-oldala)