Mick Jagger lánya pucéran pózol tonhalon

A túlzott tengeri halászat ellen demonstrál így a rocknagypapa legidősebb csemetéje. Meg kell hagyni, hatásos.

Nem sűrűn látunk gyakorló modelleket pikkelyes élőlényekre heveredni, különösen nem olyanokat, akiknek az apja a rock & roll nagykönyvének kitüntetett lapjain szerepel. Az alábbi fotókon ugyanis az 1984-es születésű Lizzy Jaggert látjuk, aki jó ügy érdekében vett részt ezen a fotózáson: ahogy a Fishlove nevű kezdeményezés weboldalán olvasható, ez a projekt ismert arcokat győz meg arról, hogy egyedi fotósorozattal álljanak ki a sós vizek élővilágának megvédése mellett, ugyanis

kutatók szerint a tengeri élet teljesen eltűnhet óceánjainkból még ennek a századnak a közepén, ha nem teszünk semmit a túlhalászat ellen.

Persze kissé billeg a dolog, ha ránézünk az elkészült fotók közül az egyik legerősebbre - sőt, tulajdonképpen bármelyikre. Úghogy tegyük is meg, utána mondjuk a dilemmánkat:

Olvashatjuk még azt is az oldalon, hogy aggodalomra semmi ok, a képeken látható halakat a fenntartható fejlődés szellemében fogták ki. Amit persze elfelejtenek részletezni, nem tudjuk tehát, ez azt jelenti-e, hogy mondjuk telepítettek helyettük újakat, de végülis teljesen mindegy, mert a kép magyarázkodás nélkül is bizarr: egy halott halat lovagol egy élő ember. Aki ráadásul megszabadult minden ruhájától. Ez egy szőrmeellenes hidetésben még egészen racionális lenne (képzeletbeli mottó: "bundát soha, inkább vagyok meztelen"), de itt nem értjük a miértet. Vagy csak naivak vagyunk, mert annyi a lényeg, hogy pucérsággal minden eladható?

Hogy bor ivásáról és víz prédikálásáról van-e szó, vagy inkább csak egy parányit elhibázott figyelemfelhívó kampányról, annak eldöntését olvasóinkra bízzuk. Mutatjuk is hozzá a többi fotót:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Pikantér