Milyen árak lesznek a boltokban, ha vége az árstopnak?

Úgy néz ki, nem kell kétségbeesni. Sok minden olcsóbb lesz.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón Július végén megszűnik az élelmiszerek árstopja 2023. June 22. 10:55 jelentette be, hogy augusztus elsejétől kivezetik az élelmiszerárstopot. A beszerzési árak jócskán megnövekedtek azóta, hogy bevezették az élelmiszerárstopot, így tehát nem egyértelmű, hogy az érintett alapélelmiszerek ára az új szabályozással csökken vagy növekszik majd.

A hvg.hu számításai alapján, a jelenlegi beszerzési árral számolva (azaz, ha most azonnal vezetnék be az új szabályozást), összehasonlítva az árstoppos árral:

- a csirkemell körülbelül 10 százalékkal drágább lenne

- a csirke far-hát esetében nem lenne áremelkedés (az aprólék árát nem méri fel a kutatóintézet, a hvg így a nagykereskedelmi árral számolt)

- a sertéscomb beszerzési ára továbbra is magas, ennek ellenére az új szabályozással majdnem száz forinttal, 1407 forintra csökkenhet az ár

- a BL55-ös búzafinomlisztet a kiskereskedők most átlagosan 198 – saját márkás termékeknél 182 – forintos áron szerzik be, ehhez képest a fogyasztói ár a gyártói márkás termékeknél átlagosan 290 forint, a saját márkás termékeket pedig 162 forintért lehet beszerezni, ha most vezetnék ki az árstopot, a fogyasztói ár 168, illetve 155 forint lenne, vagyis csökkennének az árak

- az étolajnál is jelentősen elvált egymástól a saját és a gyártói márkás termékek árszintje, a különbség pedig a beszerzési árnál is látható. Előbbit 540, utóbbit 580 forintért veszik, miközben a saját márkás termékeket átlagosan 550 forintért adják el, a gyártói márkákat pedig 727 forintért, ha most vezetnék ki az árstopot, ezek az árak 459 forintra, illetve 493 forintra módosulnának

- a 2,8 százalékos tehéntejnél a kereskedelmi márkás termékeknél az átlag 184 forint literenként, a gyártói márkáknál viszont 330 forint volt június közepén, ebből kiindulva az árstopos tejek 156, illetve 281 forintba kerülnének, szemben a mostani, átlagosan 210, illetve 338 forinttal

- a tojásnál a tavaly őszre kiugró áremelkedés már a múlté, így az árstop kivezetésével áresésre lehet számítani, a mostani (M-L-es tojások esetében) darabonként átlagosan 54 forint helyett a minusz 15 százalékkal számolva 46 forint lenne a darabár

- a kristálycukor ára a nemzetközi piacon jelentősen emelkedett az elmúlt évben, és nem nagyon látszik a jele egyelőre annak, hogy megfordulna ez a trend; az átlagos bolti ár itthon 261 forint – ez a mostani állás szerint 314-323 forintra nőhet

- mivel a piacon már jórészt csak újkrumplit lehet kapni, amire eleve nem vonatkozott az árstop, így a hvg erre a termékre nem végzett számítást.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság