Mennek a huszárok
Ma egy utcanév és egy romokban álló épületegyüttes idézi a 11-es huszárezred emlékét Szombathelyen. Az ezred huszárai 100 éve, 1912 márciusában hagyták el a várost, hogy aztán új állomáshelyen folytassák életüket. A város lakossága fájó szívvel vett búcsút a nyalka lovaskatonáktól.
"Tegnap reggel 8 órakor indult utnak a szombathelyi 11-es számu huszárezred egy diviziója Szirmay József őrnagy parancsnoksága alatt 360 emberrel, teljes felszereléssel, hogy 30 napi fárasztó, kemény meneteléssel uj állomáshelyére, a galiciai Lancutba menjen. Amerre a nyalka csapat, táncoló paripákkal, fényesre pucovált adjusztierungban elvonult, nagy néptömeg lepte el az utcákat, tereket s mindenütt szivélyesen integettek isten hozzádot a távozó huszároknak.
A városból való kivonulás nem ment minden baj nélkül. A kaszárnya kapuja előtt, közvetlenül az indulás után ugyanis az egyik huszárt a lova levetette a nyeregből. A huszár egy pocsolya kellős közepébe esett, azonban komolyabb baja szerencsére nem történt. Az Erzsébet királyné-utca végén, a Sabária előtt szintén baleset történt. Az egyik közhuszár lova hirtelen megvadult s táncolni kezdett lovasával. A huszár ugy látszik erősen megránthatta a kantárt, mert a ló hirtelen felágaskodott s hanyattvágta magát a kövezeten, maga alá temetve lovasát.
A közönség rémülettől megdermedve állott a rémes látványra s csak akkor könnyebbült meg, mikor a huszár, kiszabaditva magát veszedelmes helyzetéből, talpraugrott s ujra nyeregbe pattant, jeléül annak, hogy kár se emberben, se lóban nem történt… A huszárokat a Szövőgyár-utca végén a 83-ik gyalogezrednek egy kivonult diszszázada várta, mely tisztelegve vett megható bucsut a távozó diviziótól.
A második divizió március 4-én, hétfőn reggel indul utnak, hogy helyet adjon az uhlánusoknak, akik körülbelül egy hét mulva fognak bevonulni uj állomáshelyükre, az árván maradt Kőszegiuti laktanyában."
A Kálvária tolvajai
Vakmerő templomrablás történt 1912 márciusában Szombathelyen. Az esetről napokig cikkeztek a helyi lapok.
"A karmelita szerzetesrend Kálvária-templomában, tegnap reggel, közvetlenül a 7 órai mise után Dukoczy Emilia portásnő észrevette, hogy az egyik szoborról egy arany-korona, az ugy nevezett kis prágai Jézus-szobráról pedig egy arany lánc aranykereszttel, 2 darab aranygyürü és egy arany melltü igazgyöngydisszel s több különféle értékes aranytárgy eltünt. A portásné az esetről nyomban jelentést tett a főnöknőnek, aki viszont a rendőrséget értesitette.
A rendőrség a vakmerő tettes kézrekeritésére nyomban széleskörü nyomozást inditott. A vizsgálat megállapitotta, hogy a tettes, közvetlenül a 7 órai mise után követhette el a rablást és pedig oly módon, hogy megvárta, míg a közönség távozik a templomból s azután látott neki a szobrok kifosztásához. Az elrabolt aranytárgyak értéke körülbelül 300 korona értéket képviselnek.
A rendőrség a templomrablásból származó egyik gyürüt tegnap a Guttmann-féle zálogházban megtalálta. A zálogtulajdonos által adott személyleirás alapján a rendőrség már nyomában van a tettesnek."
A tolvaj – kedvesével, s egyben bűntársával együtt - két nap múlva került rendőrkézre.
"Hétfő délután 3 órakor már megállapitotta a rendőrség, hogy a személyleirás Horváth János nagykanizsai illetőségü állásnélküli borbélysegédre illik rá, aki 2 hét óta tartózkodik Szombathelyen s Kovács Imre álnéven Schwarz Miksa Kőszegi-utca 40. szám alatt lakó cipészmester házában lakott albérletben egy fiatal 20-22 éves leánynyal: Papp Terézzel. nyomban rendőrök mentek az ál-Kovács lakására, a hol azonban a házbeliektől azt a felvilágositást kapták, hogy a szerelmes pár még vasárnap este eltávozott a lakásból és azóta nem tért vissza.
… Megállapitotta a rendőrség, hogy Horváth János szökése előtt ellopta házigazdája párnáit s dunyháit s elzálogositotta, az egyik zálogházban. Vasárnap este Horváth és a leány kimentek a Kálváriára, ahol a közeli Legáth-féle szőlőben este későn feltörtek egy présházat s ott töltötték az éjszakát. Onnan mentek együtt a 7 órai misére, a melynek végeztével azután – mint az ismeretes – észrevétlenül és ügyesen kifosztották a Jézus-szobrot."
A tolvaj és kedvese még a betörés napján elhagyta Szombathelyt.
"Vasvárra mentek, ahol késő este egy földmives gazda ablakán bekopogtattak s szállást kértek éjszakára. A gazda befogadta őket hajlékába, puha fekhelyet készitett számukra, amit azzal háláltak meg, hogy mikor a jószivü gazda elaludt, feltörték a szekrényét, 60 koronáját elrabolták s a zsákmánynyal szép csendesen kiosontak a szobából."
Horváth gyalog indult vissza Szombathelyre, hogy onnan Nagykanizsára utazzon, de Rábahidvégnél a vasvári csendőrség két járőrébe futott, akik igazoltatták. A kikérdezés közben ellentmondásba keveredett, így bekísérték Vasvárra, ahol hamarosan megállapították, hogy azonos a templomrablóval. Kiderült az is, hogy hónapok óta körözik. Kiderült, hogy a leány is álnévvel élt, valójában Zeller Mariskának hívták. Horváth már két ízben volt börtönnel büntetve.
"Horváth János és kedvese Zeller Mariska igazi tipusai azoknak a züllött egzisztenciáknak, aminőket ma már ezrével nevel a nagyváros bünös levegője és posványos fertője. Évek óta élnek együtt csak ugy balkézről, de a legigazibb szerelemben. Ha éhesek voltak, nem dolgoztak, hanem loptak, betörtek, raboltak, amint az alkalom hozta. Meglopták szállásadójukat, aki éjjeli menedékhelyet adott nekik, meglopták a vadidegent, akit soha sem láttak, meglopták a Jézust is, nekik mindegy volt, csak pénzhez jussanak."
A rendőrségen ujjlenyomatot vettek tőlük, s a mintákat elküldték Budapestre. A vizsgálat során kiderült, hogy Budafokon egy hónap leforgása alatt 39 betöréses lopást követtek el. A vasi hírlapírók 8-10 év büntetést jósoltak a Kálvária templom kifosztóinak.
A megszállott szoborrendelő
Egy titokzatos hölgy és rejtélyes rendelése okozott bosszúságot a szombathelyi szobrásznak, Heckenast Jánosnak a száz évvel ezelőtti tavaszon. Az esetből rendőrségi ügy lett.
"Heckenaszt János szobrász és oltárkészitő Széchenyi-téri üzletébe körülbelül két héttel ezelőtt beállitott egy jól öltözött, idősebbnek látszó urinő s előadta, hogy egy szüzmária-szobrot szeretne rendelni a celldömölki kápolna részére.
- Farkasné Schmidt Szalvatorina vagyok Budapestről – mondta a hölgy – fogadalmamat rovom le, csak azután szép és fájdalmas tekintetü legyen a szobor.
Heckenaszt biztositotta a hölgyet, hogy szép és olyan fájdalmas tekintetü lesz, hogy aki ránéz, menten meghatottságot és áhitatot fog érezni. A hölgy kialkudta a szobrot 480 koronába s azt mondta, hogy a pénz a celldömölki plébánosnál van deponálva.
Heckenaszt, ura akart lenni a szavának, elutazott Celldömölkre, hogy a kápolna méreteit lemérje s ahhoz szabja a fájdalmas tekintetü, müvészi kivitelü szobrot. Ott azonban a plébános azt felelte, hogy járt ugyan nála egy hasonló kinézetü hölgy, s emlitette is, hogy szobrot fog ajándékozni a képolnának, a szükséges pénzt azonban nem deponálta se a hölgy, se senki más. Heckenaszt hazautazott Szombathelyre, ahol már várt reá egy levél, amelyben Bauer József havacsonyi plebános azt irja, iparkodjék a szoborral, mert már szeretné felszentelni.
Heckenaszt nyomban látta, hogy vagy csalónak, vagy őrültnek ült fel, akinek az a mániája, hogy fájdalmasarcu Mária-szobrokat rendel a templomoknak, - egyenesen a rendőrséghez fordult s feljelentést tett Farkasné Schmidt Salvatorina ellen.
A rendőrség most azt kutatja, hogy kicsoda az a titokzatos Farkasné Schmidt Salvatorina, a ki a Szűz Mária-szobor helyett magának a szolgálatkész szobrásznak szerzett fájdalmas arcot…"
