Fantáziánknak köszönhetően nem nehéz elképzelni, hogy egy reggel a rohanó XXI. század helyett az 1900-as évek elején ébredünk. Az ábrándozást megkönnyíti, ha kezünkbe vesszük a korabeli sajtó egy-egy példányát. Rögtön kiderül, mitől is volt hangos a száz évvel ezelőtti Szombathely. Időutazásra fel!
Vita a tejárak körül
Amíg napjainkban a nagy kereskedelmi láncok által mesterségesen leszorított tejárak nehezítik a termelők életét, addig száz esztendeje a piaci tejárusok és tejszállítók hirtelen áremelése miatt zúgolódtak a vásárlók.
Kellemetlen meglepetés érte tegnap a szombathelyieket. A tejárusok ugyanis váratlanul összebeszéltek egymással és kimondták, hogy ha minden drágább lesz már, hadd legyen drágább a tej is. Egyszerre négy fillérrel emelték föl a tejnek az árát, mintha bizony az eddig tizenhat filléres árak mellett ráfizettek volna az üzletre. A tejszállitók kartelljével szemben csupán egyféle módon lehet védekezni: szövetkezzék a minden adóval és terhekkel agyonsanyargatott lakosság is és egy-két hétig ne vásároljon a tejesektől, vagy ha vásárol is, vegyen kevesebbet. Majd aztán, ha nyakukon marad a sok romlott tej, ők is alábbszállanak az árakkal, amelynek mostani emelését mi sem indokolja, ha csak az nem, hogy az orosz támogatja a szerbeket, vagy hogy még mindig nem a - vizet az ártézi kút.
A fehér ló hazatér
Talán napjainkban is megtörténik, hogy egy régen elveszett kutya – Lassie hőstettein felbuzdulva – nekivág az egykori otthonába vezető útnak, hazatérő lovakról azonban már nem szólnak a hírek. 1908 novemberében még ez utóbbi is megesett a városban.
Ködös őszi estén hazatérő lovakról Krudy Gyula írótársunk szokott rejtelmesen hangulatos tárcákat írni. Csöndes, szomoru estéken lódobogás hangzik be, a kapu előtt lónyerités hangzik és beállit az udvarra a régen elfelejtett hű állat. Ehhez hasonló történet játszódott le a Rumi utcában is tegnap. Nagy Károly háza előtt lódobogás hallatszott, azután nyerités, végül pedig egy fehér ló benyomta a kaput az orrával és egyenesen az istálló felé tartott. Nagy Károly csodálkozva ismerte föl a fehér lóban a saját lovát, amelyet még tavasszal eladott. Nem lehet tudni, hogy mi indithatta a hü állatot erre a cselekedetre. Talán nem jól bántak vele az uj gazdájánál, talán a régi jászolhoz kivánkozott vissza. Annyi azonban bizonyos, hogy megindult és okos ösztöne hazavezette a régi gazdához. Nagy Károly értesitette a ló uj tulajdonosát az esetről.
Egyenruhás ideálok
Száz esztendeje a vonzó egyenruha viselésének kiváltságát helyezte kilátásba a kultuszminiszter az állami iskolák pedellusai számára. Az uniformisban feszítő portás képe sokakat késztetett mosolygásra.
A kultuszminiszter elhatározta, hogy a jövő iskolai évre valamennyi állami iskola pedellusát sötétkék aranyzsinóros uniformisba fogja öltöztetni. És ezzel az érdekes tervvel uj és színes perspektiva nyilik az ember szeme előtt. A pedellusi kar egy hatalmas lépéssel berukkol az egyenruhások büszke osztályába, ahol eddig délceg bankszolgák, kackiás levélhordók és karcsu fináncok tisztelegtek katonatiszti jellegü mivoltukba. A szobacicák és szakácsnék lelkivilágába, a fekete bajuszu tüzoltók és daliás szinházi jegyszedők közé diadalmasan vonul be az elegáns, snájdig pedellus. Szóva az egyenruha iránti rajongás története ujabb kulturtörténeti adalékkal bővül.
Színház(kérdés) - most és mindörökké
Mióta a szombathelyi köszinházról megállapitották, hogy felette tüzveszedelmes s hogy a benne való előadás életveszedelemmel jár: a szinigazgatók seregesen tódulnak hozzánk, hogy előadják csillogó, káprázatos terveiket a jövőt illetőleg.
Káprázatos tervek száz esztendő múltán is akadnak, sőt nagyot álmodó színigazgatót is választott már Szombathely. De most nézzük az előzményeket:
A legnagyobb rész a nyári szinkör létesitését ajánlja s ennek a tervnek a megvalósitása találkozik leginkább a szinügyi választmány véleményével is, csak az épités keresztülvitele kérdésében van még némi ellentét. Annyi azonban bizonyos, hogy az uj kőszinház fölépitésére ez idő szerint gondolni sem lehet. A várost a váratlanul föllépett tifuszjárvány oly nagy költségbe sodorta, hogy miatta a pótadót is tetemesen föl kellett emelnie, ha valamiképen kiakar evickélni a kátyuból, amelybe önhibáján kívűl jutott. Azonkivül előtte áll a még sürgetőbb megoldást váró közkórház, közvágóhid, tüzérlaktanya, elemi iskola, ártézi kutak stb. létesitése, amelyeknek tetemes költségei előreláthatólag még nagyobb mértékben fogják igénybe venni a város kasszáját s amely összegnek előteremtése amugy is sok gondot s álmatlan éjszakákat okoz a város vezetőségének.
Kőszinháznak ez idő szerint való létesitéséről szó sem lehet. És bizonyos az is, hogy a város öt-hat éven belül nem jut abba a kellemes helyzetbe, hogy megvalósitsa ezt a szép, kulturális szempontból valóban fontos tervet. Hat esztendeig azonban a város szinészek nélkül nem maradhat. Ez bizonyos. Kell tehát alkalmas módot keresni arra, hogy Thália felkent papjai mielőbb hajlékot leljenek Szombathely falai között.
Miután pedig alkalmas hely ezuttal nincsen, természetszerüleg létesiteni kell egy megfelelőt. Ez pedig csakis egy nyári szinkör épitésével érhető el. De nem ám a kőszinház helyett, hanem csak annak ideiglenes pótlására; vagyis addig az ideig, amig a szinészek téli otthont is találnak Szombathelyen Márkus Géza elfogadott tervei szerint fölépitendő állandó szinházban.
A szinügyi választmány legutóbbi ülésén felhangzott ama óhajtás is, hogy a város amennyiben nincsen abban a helyzetben, hogy kormánysegitség nélkül fölépithesse a kőszinházat: épitsen a tavaszra egy tágas, modern nyári szinkört, majd talál aztán bele alkalmas vállalkozó igazgatót.
A nyári színkör létesítésére vonatkozó legkedvezőbb ajánlattal a nagy elismertségnek örvendő pécsi Nemzeti Színház akkori igazgatója, Kövessy Albert állt elő.
Az ajánlat ugy szól, hogy Kövessy saját költségén ideszállittatja és fölállittatja azon a helyen, amelyet neki a város kijelöl, a pécsi kiállitásra készült diszes, tágas nézőtérrel, ruhatárral, büffével, előcsarnokkal ellátott modern szinkörét. Az állam által adandó tetemes évi segitségről lemond az uj kőszinház javára, azonkivül a vele kötendő szerződés lejártával a szinkört minden kártérités nélkül, dijtalanul átengedi a városnak.
Ez valóban olyan ajánlat amely után két kézzel kell kapni s hisszük is, hogy a szinügyi választmány – amely a polgármester ama átirata folytán, hogy a kőszinházat a kérdezett időre nem épitheti föl – a héten ülésezik: haladék nélkül elfogadja Kövessy ajánlatát és őt bizza meg a szinkör felállitásával és annak igazgatásával.
Viták Szily püspök szobra körül
Szily János – ma már városképileg igencsak meghatározó – szobra foglalkoztatta a vármegyei választmány egyik novemberi ülését. A vita lezárására nem volt remény.
Szombathely neves püspökének, Szily Jánosnak a szobra foglalkoztatta tegnap a vármegye állandó választmányát.
Amint annak idején ismertettük, a szoborbizottság arra kérte Szombathely városát, hogy fizesse ki a szoborért járó kilencezer koronát, mert Tóth István szobrászmüvész elkészült a sikerült mintával és az öntőbe akarja adni művét, hogy aztán jövő tavasszal felállithassák a székesegyház előtt a szobrot.
A szoborbizottság kérelme azonban nem talált kellő támogatásra a város tanácsában, amely azzal a javaslattal járult a képviselőtestület elé, hogy utasitsák el a bizottság kérelmét, még pedig azért, mert a szoborbizottság csupán a gyüjtéssel volt megbizva, arra azonban nem volt joga, hogy a szobrásznak az elkészitésre megbizást adjon.
A fizetést ennél fogva nem teljesiti, annyit azonban méltányosságból megtesz, hogy Szily János készülő szobrára tiz év alatt törlesztendő kilencezer koronát szavaz meg, amennyiben a szoborbizottság folytatandó gyüjtése nem járna kellő eredménnyel.
Ezt a határozatot megfelebbezték a vármegyéhez, az állandó választmány azonban azzal a javaslattal terjeszti hétfőn a közgyülés elé, hogy utasitsák el a felebbezést és hagyják jóvá a város határozatát. A szoborbizottság kérelmének a támogatása érdekében tegnap sikra szállt Egerváry Miklós is, aki hosszabb beszédben kérte a választmányt, hogy változtassa meg a város határozatát, nehogy a szobor felállitása továbbra is elhuzódjék.
- Csizmával sem várnak el kilenc évig, hogyan lehetne akkor azt kivánni egy szobrászművésztől, hogy addig várjon a pénzére! – jegyezte meg Egerváry.
A hosszu beszédnek azonban nem volt meg a várt hatása, mert az állandó választmány egy szavazattal a felebbezés elutasitása és a város határozata mellett döntött.
