Mostantól a háziorvos dönt arról, hogy a regisztráltak közül kit olt be

Eddig a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő válogatott a regisztráltak közül.

A háziorvosok az ünnep előtti utolsó munkanapokon (volt aki csak csütörtök este fél tízkor) kapták meg azt a listát, amelyből kiderül, kik azok, akik egy-egy háziorvosi körzetből a kormányzati oldalon jelezték, hogy kérik a vakcinát. Eddig a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő válogatott a regisztráltak közül, hogy kit oltsanak be, illetve küldjenek oltópontra a háziorvosok. Ettől nem is igen térhettek el a doktorok. - írja a Népszava .

A háziorvosok szakmai szervezete kiadott ugyan egy útmutatót az alkalmazandó prioritási sorrendről, ám ettől eltérhetnek az alapellátó orvosok a saját szakmai mérlegelésük alapján. Az útmutató szerint továbbra is általános rendező elvként kell figyelembe venni, hogy az idősebbeknek, a 65 éven felülieknek meglegyen a védettsége. Szintén az elsőként behívandó, kiemelt csoportba tartoznak a várandósok a terhességük 12. hetétől, valamint a daganatellenes kezelésre járók, és a transzplantációra váró emberek. - írja a lap.

A másodikként behívandók között szerepelnek mások mellett az extrém túlsúllyal élők, a cukorbetegek, a súlyos szívelégtelenségben szenvedő és oxigén terápiára szorulók, a súlyos légzőszervi betegek, a sztrókosok, a dializáltak, a szervátültetettek.

A harmadik csoportba olyan családtagok kerültek, akik egy háztartásban élnek onkológiai illetve immunterápiában részesülőkkel vagy szervre várókkal. A negyedik helyen behívandók közé kerültek a légzőszervi-, keringési-, a vese-, a máj-, az ideggyógyászati, a pszichiátriai és az immunológiai betegséggel gondozott páciensek.

Az ajánlásban hangsúlyozták, hogy ettől a prioritási listától a háziorvos saját belátása, kockázatértékelése alapján eltérhet. A kormányhivatalok arra is felhívták az érintett háziorvosok figyelmét, hogy a kismamák elsősorban a Pfizer/Biontech vagy a Moderna mRNS vakcináját kaphatják. A kínai Sinopharm és az orosz Sputnyik V oltóanyag a készítmények alkalmazási előirata szerint is egyértelműen ellenjavallt számukra. - hívja fel a figyelmet a Népszava.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19