191 ezer embert tesztelnek soron kívül. A tesztelők között orvostanhallgatók is lesznek.
A kormány a múlt heti ülésén döntött arról, hogy az egészségügyi, szociális és nevelési intézményekben dolgozók számára koronavírus-tesztelést rendel el az operatív törzs által meghatározott rendben és ütemezéssel. A tesztelésen való részvétel önkéntes, arra senkit nem lehet kötelezni.
Koronavírus-teszt
Pixabay
Pénteken, azaz holnap kezdődik a szociális intézmények dolgozóinak tesztelése koronavírusra, a tesztelés jövő hétfőtől az iskolákban, óvodákban, bölcsődékben és az egészségügyi intézményekben is megkezdődik. Ez azt jelenti, hogy 15 ezer helyen 191 ezer ember tesztelését kell megoldaniuk a kormányhivataloknak, a tesztelők között orvostanhallgatók is lesznek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!