Napi Müller: a szakemberek minden bejelentetett mellékhatást kivizsgálnak

Müller Cecília ismertette, hogy Magyarországon eddig 69 esetben azonosították a brit mutánst, és jelenleg is 35 gyanús esetet vizsgálnak.

A brit mutáns megbetegítőképessége és terjedési sebessége nagyobb: míg a tavaly megjelent koronavírussal fertőzöttek két-három embernek adják át a betegséget, a brit mutánssal fertőzöttek négynek - mondta, hozzátéve: emiatt elképzelhető, hogy ismét gyorsabban terjed majd a vírus.

Az országos tisztifőorvos szerint a járványból a védőoltás a kivezető út, a védelmi intézkedéseket csak akkor lehet feloldani, ha elegendő mennyiségű oltóanyag lesz elérhető, és azzal elég embert oltanak be. A Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak, hatékonyak, és a brit vírusmutáns ellen is védelmet nyújtanak - emelte ki. Hozzátette, hogy a szakemberek minden bejelentetett mellékhatást kivizsgálnak.

Müller Cecília beszélt arról is, hogy az oltási terv szerint először a fertőzésnek leginkább kitetteket és a legvédtelenebbeket igyekeznek megvédeni, ezért az első körben az egészségügyi dolgozókat, a második körben pedig a szociális intézmények lakóit és dolgozóit oltották be. Utóbbiak oltása a hétvégén is tart: van, ahová először mennek ki oltani, de van, ahová már a második dózissal érkeznek - tette hozzá.

Azt mondta: reméli, hogy hétről hétre egyre több vakcina lesz Magyarországon, és a gyártók - az oltóanyag hatásosságát újabb csoportokon megvizsgálva -, kiterjesztik, hogy kiknek adható be az adott vakcina. Magyarországon az oltóanyagot csak azok a célcsoportok kapják meg, amelyeket az adott vakcina vonatkozásában már vizsgáltak - hangsúlyozta Müller Cecília. Ismételten felhívta a figyelmet arra: azt, hogy egy ember adott időben az oltást megkaphatja-e, mindig a kezelőorvos, az oltóorvos dönti el.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19