Mától védettségi igazolvánnyal látogathatók az idősotthonok – jelentette be Müller Cecília az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A tiszti főorvos elmondta, hogy ma visszavonja a szociális intézményekben, idősotthonokban a látogatási tilalmat, amelyet több mint egy éve, a súlyos járványügyi helyzet miatt kellett meghoznia.
Újra lehetővé válik az intézményekben a látogatás. Az látogathatja meg az idősotthonok lakóit, akinek van védettségi igazolványa, illetve magával viheti a 18 éven aluliakat – mondta Müller Cecília, majd megköszönte a hozzátartozók türelmét, megértését.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!