Napi Müller: mindenkit értesítünk, aki regisztrált a vakcinára

Ő egyébként jól van az oltás után.

Az oltás után teljesen jól érzi magát az országos tisztifőorvos, semmilyen mellékhatást nem érzékelt. Müller Cecília a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elmondta: Úgy tűnik, hogy könnyen átment rajta, semmi bőrpír, szinte a beadást se érezte, ami egy vékony tűvel történt. - írja az Index .

Hozzátette: „Semmiképpen nem szeretnénk változtatni az oltási terven. Nagyon fontos, hogy a magas kockázati csoportoknak megfelelően hajtsuk végre a tervet. Értesültünk róla, hogy jövő héten kevesebb vakcina érkezik az Európai Unióba, de egy átalakítás zajlik. Minden sarkot felkutatunk a világon azért, hogy megfelelő mennyiségű vakcinát szerezzünk. A magyar kormány ezért mindenkit megkeres.”

Müller Cecília köszönetet mondott azoknak, akik már regisztráltak a védőoltásra, és eloszlatta a pánikkeltő aggályokat, ugyanis mindenkit értesíteni fognak, hogy mikor kaphatja meg a vakcinát:

„Természetesen senki sem veszett el, aki regisztrált már a védőoltásra. Nem egyszerű logisztika megszervezni minden embernek a beoltását, ugyanakkor mindenkit szeretnénk benne részesíteni. Több helyről, több ütemben érkeznek a vakcinák az országba. Reménykedünk benne, hogy a kétkedők is beadják a derekukat. Kicsi türelmet kérünk mindenkitől, mindenkinek vissza fogunk jelezni, hogy sikeres a regisztrációja. Mindenkit időben fogunk értesíteni.”


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19