A bulvárlap PopEater azt írja, Natalie Portmannek minimum a második Oscar-jelölését illene megkapnia a Black Swan-ben (Fekete Hattyú) nyújtott alakításáért, mint szétcsúszott ballerina. Erről mi Magyarországon hivatalosan egyelőre nem győzünk megbizonyosodni, miután az említett Aronofsky-filmet csak bőven a jövő esztendőben mutatják be itthon, de a róla olvasható kritikák már most az élen járnak dícsérgetésben, karriercsúcsot és Polanski-hatást emlegetnek, májhízlaló jelzők körítésében. A Rekviem egy álomért és A Pankrátor rendezője minden jel szerint ismét hatalmasat alkotott.
A ponyvasajtó persze a művészi kvalitások helyett sokkal fürgébben kapott rá a film kapcsán felkorbácsolt elsőszámú pletykára, arra a jelentre, amiben Portman kisasszony Mila Kunis-szal kavar. Mila Kunis ugyanis nő.
Leszbikus jelenetek, szexjelenetek, tele van velük a padlás! De mivel rólam van szó, az emberek sokkot kapnak. Persze értem én, hogy mennyire nem akarták, hogy aláássam a jókislány-szerepet
- mondta a színésznő a Vogue-nak. Kiélezte viszont azt is, hogy jó lenne, ha nem kevernék össze a dekadens ballerina-karakterrel: ő vele ellentétben sose jutna el addig a pontig, hogy éheztesse vagy kínozza magát, sőt, kifejezetten odavan a kulináris élvezetekért.Ellenben kemény vagyok magammal, ha a saját magam által támasztott elvárásoknak való megfelelésről van szó. De ez szintén része az örömeimnek: tudni, hogy a lehető legtöbbet hozod ki magadból
- mondta.Nem új neki a ballerina-szerepkör
Portman 14 éves koráig balettozott, de a lemaradását be kellett hoznia a Black Swan-re: a forgatás megkezdése előtt egy évvel kezdett újra táncterembe járni, eleinte naponta csak két óra gyakorlással a tükörrel szemben, amit az utolsó hónapok hajrájára felhúztak nyolc kemény órára. Ekkorra már belefolytak a mozgáskultúra egyéb határterületeibe is, így például másfél kilométert is leúszott naponta. A törékeny művésznő mégsem panaszkodott, sőt, az állandó fájdalmat a szerepre való felkészülés fontos részének is tekintette.
Az újságírókra is felkészíti magát - úgy, hogy igyekszik kerülni az általuk leírtakat.
Igyekszem nem olvasni kritikákat, meg úgy bármi egyebet magamról. Teljesen természetes, ha az embert érdekli, mit írnak róla, de abszolút le is tud építeni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!