Negatív teszttel is jöhetnek majd külföldiek a Forma-1-es Magyar Nagydíjra, és másik két nemzetközi autóversenyre

A rendezvény szervezője köteles a beléptetését megtagadni annak, aki a koronavírus elleni védettségét nem igazolja.

A Rendkívüli Jogrendi Szabályozásért Felelős Akciócsoport javaslatára a kormány döntött arról, hogy három Magyarországon rendezett nemzetközi autóversenyre érkező külföldi nézők a futamokra 72 órán belül elvégzett negatív koronavírusteszttel is beléphetnek.

A Kamion Európa-bajnokságot június 12-13-án, a Forma-1-es Magyar Nagydíjat július 30. és augusztus 1. között, a FIA WTCR Túraautó Világkupa magyarországi futamait pedig augusztus 21-22-én rendezik meg.

A rendelet szerint a magyar állampolgársággal nem rendelkező, a futamra érvényes jeggyel bíró személy az általános szabályoktól eltérően Magyarországra történő belépését követő 72 órán belül nem köteles elhagyni az ország területét, illetve a rendezvények, a vendéglátóüzletek, a szálláshelyek, valamint a szabadidős helyszínek tekintetében a koronavírus ellen védett személyekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

A rendezvény szervezője köteles a beléptetését megtagadni annak, aki a koronavírus elleni védettségét nem igazolja a kormányrendeletben meghatározott módon, vagy a külföldinek, aki 72 óránál nem régebbi PCR-teszttel nem igazolja, hogy koronavírus a szervezetében nem mutatható ki.

Ezen kötelezettség megszegése esetén a szervező 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható - tudatta a Miniszterelnökség közleményben.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19