A negyedik hullámban is sokat segíthetnének az önkéntesek, mégsem engedik dolgozni őket a Covid-osztályokon; egy győri kórházban 60 önkéntest képeztek ki tavasszal, de most ők sem segíthetnek az Orvosi Kamara helyi elnöke szerint.
Olyan kritikus szintű ápolóhiány van, amikor a betegellátás minősége gyakorlatilag tarthatatlanná vált, ellátás bizonyos területeken már nem nyújtható – mondta Szijjártó László, az Orvosi Kamara helyi elnöke az RTL Klub híradójának.
A csatorna kereste az ügyben az Országos Kórházi Főigazgatóságot és az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, de egyelőre nem kaptak választ. A minisztérium pár nappal ezelőtt mindössze annyit közölt, hogy bőven van még kapacitás a kórházakban – írja az Index.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!