Nem olyan hatásosak az inaktivált víruson alapuló kínai vakcinák

Mondja a kínai járványügyi központ vezetője.

Nem nyújtanak nagyon magas fokú védettséget a kínai vakcinák, mondta ki az AP hírügynökség szerint a Kínai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ igazgatója, Gao Fu szombaton egy konferencián. Gao Fu az inaktivált víruson alapuló kínai vakcinákról beszélt, ilyenből kettő van: a Sinovacé, illetve a Sinopharmé, amelyet Magyarországon is használnak. - írja a Telex.

A járványügyi vezető az mRNS-alapú vakcinákkal összehasonlítva mondta azt, hogy ezek kevésbé hatásosak. Megoldásként felvetette, hogy lehetne módosítani az adagoláson, az oltások közti idő hosszán, vagy emelhetnék az ismétlő oltások számát. A másik lehetőség a vakcinák keverése, ez hivatalos mérlegelés alatt van jelenleg Gao szerint.

Az AP felidézi – írja a Telex -, hogy Brazíliában a Sinovac Biotech nevű kínai gyártó koronavírus elleni vakcinája a tesztelés harmadik fázisában mindössze 50,38 százalékos hatásosságúnak bizonyult. Ugyanennek a vakcinának a hatásosságát Kína 80-90 százalékosra tette.

A pekingi vezetés egyelőre nem engedélyezte külföldi vakcinák használatát Kínában. Gao decemberben még arról beszélt, hogy bejött a döntésük, hogy inaktivált vakcinákat fejlesztenek, és hogy a nyugaton fejlesztett mRNS-vakcináknál nem lehet kizárni a mellékhatások kockázatát, mert ezeket egészséges embereken korábban még nem alkalmazták.

A szombati konferencián azonban már elismerően beszélt az mRNS-alapú vakcinákról, és azt mondta, hogy nem szabad csak azért nem foglalkozni velük, mert már van többféle vakcinájuk. - zárja összefoglalóját a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19