Mivel már a járvány eleje óta hallható a szakértőktől, hogy fontos az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszk használata, így az új termék komoly visszhangot váltott ki a közösségi médiában – írja a 24.hu a Guardian nyomán.
Habár vannak olyan tanulmányok, amelyek szerint az orron keresztül jut be a koronavírus a legkönnyebben a szervezetbe, így ez létjogosultságot adhatna az orrmaszknak, egyesek viszont úgy érzik, ez ugyanolyan, mint amikor lehúzza az orráról valaki a szájmaszkot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!