Hat évnyi munka ára az új felhőkarcoló, amiről mindenki sejtheti, mennyire szívügye az amerikaiaknak, miután több mint tíz éve, az Al-Kaida rettenetes támadását követően teljesen új időszámítás köszöntött be. Muszáj volt felmutatni valami minden eddiginél nagyobb lélegzetvételűt, így a One World Trade Center névre keresztelt új épület célja az, hogy még az eddigi legmagasabbként ismert Empire State Buildinget is lepipálja - most, hétfőn lépte át az 1271 lábat, vagyis a 387 méteres magasságot.
Michael Bloomberg, New York polgármestere így fogalmazott róla:
Azt hiszem, ez a világ talán valaha volt legkomplexebb építkezése. Azt hiszem, megmutattuk, hogy a demokrácia működik.
Amikor végeznek vele, a Freedom Towerként ("Szabadság tornya") is emlegetett építmény 104 emelet magas lesz, ezen belül 71 irodai szint lesz benne, ami összesen hárommillió négyzetmétert tesz majd ki. A nagy kérdés igazából az lehet: a pokoli múlt vajon mennyire nyomja majd rá bélyegét a beköltözési hajlandóságra? A válasz még biztosan várat magára egy ideig, mert Bloomberg szerint hiába készül el a torony, onnantól kezdve még évek telhetnek el, hogy bárki is elfoglalja az irodák egyikét, és letegye a bámulatos kilátással kecsegtető ablaktáblák mellé az aktatáskáját.
Benne van az amerikai DNS-ben
A legfontosabb, hogy teljes biztonságban vehessék birtokba az épületet. Nincs szükségünk több kihunyt életre
- fogalmazott a polgármester. A helyiek pedig még több érzelemmel nyilatkoznak az új WTC-ről: egy, 2001-ben az összedőlt romok alatt túlélőket kereső metrómunkás szerint ez a legjelentőségteljesebb projekt a földkerekségen.David M Childs, a One World Trade Center tervezője pedig pedig azt mondta:
mindez országunk rugalmasságát szimbolizálja. Azt, hogy nem tudtak minket megroggyantani. Mindenki, aki azt gondolta, hogy ez örökké egy üres terület lesz, tévedett. Benne van a DNS-ünkben, hogy újraépítsük, és megtettük.
A One WTC 2013 végén vagy 2014 első negyedévében kaphatja meg végleges formáját. Végső magassága 417 méter lesz, a becsült összköltsége pedig 3,9 milliárd dollárra rúg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!