Növényi Norbert: „Azt éreztem, hogy biztosan meg fogok fulladni”

Az olimpiai bajnok birkózó nyolc napig 40 fokos lázzal küzdött. Most beszámolt az állapotáról.

Növényi Norbert talán már túl van a nehezén a vírussal folytatott küzdelemben. Az egykori birkózót egyik pillanatról a másikra döntötte le a vírus, a volt sportoló is tudja, hogy „Nagyon komolyan kell venni ezt az egészet. Ez nem egy influenza, nem egy megfázás, ez semmihez sem fogható, pokoli, rettenetes betegség” – adta hírül a Blikk.

Növényi Norbert beszámolt arról is, hogy „Nyolc napon keresztül 40 fok közeli lázam volt. Aztán ez elmaradt és felváltották olyan köhögési rohamok, hogy megszólalni sem tudtam. Minden pillanatban azt gondoltam, hogy szétrobban tőle a fejem, a mellkasom vagy a homlokom.”

Növényi Norbert
MTI

Az olimpikon elmondta, hogy alig tudott levegőt venni: „csakis olyan aprókat, amitől azt éreztem, hogy ennyi nem lesz elég, biztosan meg fogok fulladni. Mindenem fájt, olyan érzésem volt, mintha a szememet is ki akarná nyomni valami a helyéről, miközben mindenembe szöget vernek. Minden percet úgy éreztem, hogy ez lesz az utolsó...Senkinek nem kívánom azt, amin keresztülmentem”. Növényi Norbert már otthonában lábadozik, és azt reméli, túl van a nehezén.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19