Hóesés, jeges szél süvít, mikor megérkezünk a Weöres Sándor színházba, a Márkus Emília terembe, hogy megnézzük és meghallgassuk az Odesszai történeteket. Mindenki toporogva rázza le magáról a havat, páran az ujjaikat melengetik a radiátornál. Mivel a helyfoglalás érkezési sorrendben történik, próbálunk vezető pozícióba kerülni a lépcsőnél: gyorsak vagyunk, az első sorban sikerül ülőhelyet szerezni.
A Fekete tenger Szombathelyen
Ekkor minden különösebb csinnadratta nélkül megérkezik Jávori Ferenc Fegya és Dunai Tamás, majd Fegya rázendít egy orosz dalra, és már nem Szombathelyen, hanem Odesszában vagyunk, a tízes, húszas évek elején, bágyadtan süt le ránk a késő őszi nap, és hallgatjuk, mi minden esett meg a perecárussal, a helyi bankrablókkal, vagy éppen hogyan zajlott az első kávéház megnyitója. Dunai Tamás röviden elmeséli a város és a benne, körülötte élő zsidóság történetét, megemlítve néhány híres lakost, mint Iszaak Babel, vagy éppen Mengyelejev.
Habár Dunai Tamás azt állítja, nem játszik olyan jól a hangszerén, mint Woody Allen, ellent kell mondanunk neki, bár azt meg kell jegyezni, természetesen nincs annyira jóképű. Fegya hallhatóan jobban beszéli az oroszt, mint a magyart, de a dalok előtt mindig nyújt egy kis tájékoztatót: ezek nélkül a közönség oroszul nem beszélő része kissé elveszett lenne.
„Ha gazdag lennék, rögtön bölcs lennék…”
A babeli alakok körülvesznek minket Fegya zenéjére: zsebmetszők, kerítők, léhűtők, tolvajok. Szólnak a kocsmadalok, és sorjáznak a sztorik: vidámak, szomorúak, életszagúak. A zene olyan magával ragadó, hogy szinte nem akad néző, aki legalább valamelyik végtagját ne mozgatná a ritmusra. Nem csoda, a hangszer két virtuózával van szerencsénk találkozni. Dunai Tamás a közönség vastapsát a Ha én gazdag lennék… utolsó versszakának héber előadásával köszöni meg.
Fegya odesszai zsidó viccekkel vendégel (az odesszai zsidó új városba érkezik, szórakozna kicsit. Mivel nem tudja, mi hol található, megkérdi az arra sétáló tisztes ősz öregtől: mondja kérem, én csak most érkeztem, hol lakik a város főrabbija? Hát a Fő út háromban! felel az öreg. Ne mondja, csodálkozik az idegen, a rabbi a kupleráj mellett lakik?! Ugyan, dehogy, hisz’ az a vasútnál van! mondja erre az öreg), mikor továbblépne, a közönségből valaki még többet követel.
Fegya élvezettel és átéléssel dalol a kocsmatöltelékekről, szebb napokat megért hölgyekről, Odessza ügyes-bajos dolgairól. A hangulat remek, de magát Babelt hiányolom: bár szellemében megjelenik, novellái közül egy sem hangzik el, ami igazán kár, Benya Kirk vagy a kozák Ljubka viselt dolgaikkal emelték volna az est fényét.
Tudósítás Odesszából
Dunai elmesél egy rövid sztorit Babel fiatalkoráról, ami jól mutatja honnan merítette az író az ihletet novelláihoz. Babel felnőtt korában elhatározta, hogy visszaköltözik a Moldavankára, hiába óvták, intették szülei, felesége, még a leendő főbérlője is. Akkori becslések szerint a Moldavanka negyedében úgy negyvenezer tolvaj, gyilkos, kasszafúró és egyéb mákvirág lakott.
Babel kalandja végül nem tartott sokáig. „Tisztes” főbérlőjéről végül kiderült, hogy információval kereskedik különböző jövedelmező bulikról. De a kapzsiság a vesztét okozta: egy lehetséges banki meló fülesét egyszerre két bandának is eladta, és mikor azok rájöttek, a főbérlő rövid véget ért. Ezután Babel inkább fogta magát, és hazaköltözött. A különböző kétes alakok papíron mégiscsak biztonságosabbak.
Rövid, de velős
Az est egyetlen negatívuma talán a rövidsége: ez esetleg annak is betudható, hogy Dunai hétfőn a Madách jubileumi Macskák előadásában is szerepel. A közönség tapsvihara két ráadásra elég: közös torokból zúg a Moszkva parti esték és a Kalinka, mintha ötven éve semmi nem változott volna. Úgy tűnik, a közönség soraiban jó néhány olyan ember ül, aki még kötelezően tanulta anno az oroszt.
Visszaérkezünk a Szombathelyi hófúvásba, véget ért az Odesszai időutazás. A fekete szemeket dúdolgatva botladozunk hazafelé. A zsidó viccek újramesélésekor majdnem árokba hajtunk a kocsival.
