Vasárnap jelent meg az a kormányrendelet, ami az ingyenes parkolók kiterjesztéséről szól. Ahogyan tegnap már írtuk
Autósokat érintő rendkívüli rendeleteket írt alá tegnap este Orbán Viktor 2020. November 22. 07:51 , a rendelet alapján lakott területen, kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig tartó idősávban.
A rendelet azt is tartalmazza, hogy a költségvetési szervek, valamint az állami tulajdonú cégek közterületi parkolói bárki számára ingyenesen igénybe vehetők lesznek este 7 és reggel 7 óra között.
Ennek megfelelően Nemény András, Szombathely polgármestere is úgy rendelkezett, hogy az alábbi helyszíneken az önkormányzat, vagy az önkormányzat közvetlen, vagy közvetett többségi tulajdonában álló gazdasági társaságok szombathelyi parkolóit december 11 megnyitják:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!