Pénteki számok: 106 az új fertőzött, elhunyt 2 beteg

Hárommillióan nem oltatták be magukat - közölte a reggel a rádióban Orbán Viktor.

106 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 428 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma - közölte péntek reggel a kormányzati koronavírus portál.

Elhunyt 2 idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 950 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 734 627 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 42 851 főre csökkent.

289 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 43-an vannak lélegeztetőgépen.

3 millióan nem oltatták be magukat

Az oltások tekintetében másfél-két hónapnyi előnyünk van az unió más országaihoz képest és az ország újranyitásában is élen járunk, de még mindig van hárommillió ember, aki nem oltatta be magát, amivel valahol a németek és a románok között vagyunk félúton – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjúban.

Orbán Viktor
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A kormányfő elmondta, hogy a németek abban bíznak, hogy idővel meg tudják haladni a magyar oltottsági arányt, a románoknál erre esély sem látszik. Orbán Viktor elismételte, hogy az a hárommillió ember, aki nem oltatta be magát jó eséllyel meg fog betegedni, ezért arra kért mindenkit, hogy vegyék fel a vakcinát

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19