Közel kétezren szavaztak eddig, a verseny nagyon szoros, és most jön a hajrá!
Jó két hete hirdettük meg politikus szépségversenyünket. Ajánlottunk Önöknek sportos, ábrándos, vonzóan őszhalántékú és kölyökképű képviselőket. Önök pedig szavaztak, szavaztak és szavaztak.
Azonban holnap, azaz szerdán este lezárul szavazásunk. A csütörtöki közgyűlésre pedig már meg is lesz az eredmény. Így az első három helyezett ott meg is kaphatja kolléganőnktől a Nyugat fantasztikus pólóját jutalmul – hogy benne még dögösebbek legyenek. Az igazi dicsőség persze a szavazók elismerése…
Szóval, itt az alakalom, hogy még egy napig szavazzon és beleszóljon abba, ki a legjobb pasi a szombathelyi közgyűlésben!
Kattintson ide!
Ki a legjobb pasi a szombathelyi közgyűlésben?
2010.
February
24.
16:34
Itt olvashatja el jelöltjeinkről az ismertetőket és nézheti meg fotóikat. Meg persze itt is szavazhat!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Kapcsolódó cikkeink
Van választék bőven: kisfiús, sportos, mackós, rosszfiús... Mi adjuk a tippeket, Ön szavazzon!