Pornódomain: zöld út az internet piroslámpás negyedének

Jönnek az .xxx végződésű webcímek, az ICM Registry nevű domain-regisztrátor vállalat hathatós lobbizásának köszönhetően megszavazták azt. Mi pedig most Önöket szavaztatjuk meg a kérdésről.

Nem egészen újkeletű a hír, ellenben pár napos, viszont mi szeretnénk olvasóinkat megszavaztatni a kérdésben. Először azonban jöjjenek a tények, ha valaki még lemaradt volna róluk.

Arról van tehát szó, hogy az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers), vagyis az internetes tartománynevek kiosztásáért felelős vállalat beadta a derekát egy erős lobbicégnek, és elfogadta, hogy mostantól az .xxx végződésű domainneveket is lehessen használni - alapvetően arra, amit ez a három darab iksz sugall, tehát hogy felnőtt tartalmú oldalak vethessék meg lábukat ezek mögött. A javaslat persze még így sem ment át ellenszavazat nélkül: az ICANN igazgatótanácsi tagjai közül kilenc voksolt mellette, három ellene és négyen tartózkodtak, sőt, a vállalat tanácsadó szerve is ellenjavallotta az indítvány elfogadását.

Konzervatívok és pornósok egyaránt tiltakoztak

Most úgy áll a helyzet, hogy mégis az az ICM Registry örülhet, ami egyébként nem először próbálkozik az .xxx top-level domain elfogadtatásával, konkrétan 11 éven át nem sikerült átvernie az akaratát az erős konzervatív politikai ellenszélben, a Family Research Council (körülbelül: családkutatási tanács) egyenesen azt nyilatkozta, hogy ezzel a lépéssel csak

bővülni fog a pornográfia gonosz birodalma

.

A dolog pikantériája, hogy a pornósok szintén ellenezték a domaint, mondván, hogy az megágyaz a cenzúrának (hiszen egyértelműsíti, hol kell keresni a keményebb oldalakat), és olyan jogszabályok meghozatalát mozdítja előre, ami káros lesz az iparukra.

pornópókember sem örül
-

Így vagy úgy, a döntés megszületett - aki mostantól .xxx végződésű oldalra vágyik, annak először egy jelentkezési procedúrán kell átesnie, amit elbírál az IFFOR nevű, "online felelősségért" létrehozott független alapítvány, és ha rábólint a nevezőre, akkor az évi 60 dollárért birtokolhatja az új domaint - az ICM egyébként évi 200 millió dollárra számít, 3-5 millió domainregisztrációval. Érdekes még, hogy a szexuális szolgáltatásokat kínáló oldalak nem élveznek kizárólagosságot, azaz nem feltétel, hogy az .xxx végződés mögött mindenképpen puncik és mellek ékeskedjenek.

Szavazzanak most!

Szaftos szájtok persze eddig is voltak, a kérdés inkább ott feszül: biztosan jó-e, ha gyerekeink ezentúl tökéletesen tudni fogják, mit hol keressenek? Mert ha még sikerül is telepíteni az adott gépekre a megfelelő szűrőket, még akkor sem biztos, hogy ezeket nem lehet valahol, valamilyen módon megkerülni. Akár az otthoni gépen, akár az iskola számítástechnika-termében, vagy, hogy még kérdésesebb példát mondjuk, napjaink okostelefonjain.

Szavazzanak hát odafent: mit gondolnak a kérdésről?

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű