Kezdik érteni, miért fertőzőbb a koronavírus brit mutációja

Egy brit kutatócsoport kezdte vizsgálni, hogy miért fertőzőbb a koronavírus brit variánsa.

A dolog elég egyszerűen hangzik: több vírus található a fertőzöttek légútjaiban, mint a korábbi változatoknál - számolt be a Guardianre hivatkozva a Telex. Mivel a kutatás viszonylag kis méretű, így ez inkább csak elméletnek tekinthető, azonban jó alapot nyújt további vizsgálatokhoz.

Az eddigi vizsgálatok mindenesetre azt mutatják, hogy az új változattal fertőzött betegek mintáinak 35 százalékában nagyon magas vírusszámot mértek, míg a többi variánsnál ez 10 százalék. A kutatást vezető orvos azonban hangsúlyozta, hogy további vizsgálatokra van szükség, mielőtt biztosat állíthatnak. Azt viszont ki lehet jelenteni, hogy bár az új variáns fertőzőbb az eddigieknél, de nem tűnik halálosabbnak vagy súlyosabbnak, mint a már ismert változatok.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19