Életedet egy képért? Hat rettenthetetlen fotós

Közelít egy hullámtorony a tenger felől? Esetleg egy feltuningolt autószörny, ami megcsúszott egy olajfolton? Vannak, akiknek ezek sem számítanak.

Az adrenalinéhség nem csak a sportolók körében szedi áldozatait: az egyik legnépszerűbb művészeti ágban, a fotózásban ugyanígy tetten érhető. Persze manapság, hogy lassan a 8 milliárd fotós bolygóján élünk, nem is véletlen, hogy egyesek mások által nem járt utakat keresnek önkifejezésükhöz. Az Oddee.com összeszedett néhányat közülük - mi is megmutatjuk őket.

Hullám alá temetve

Szörnyhullámnak ( monster wave, freak wave) is nevezik azokat a gyakran több tíz méteres, az áramlások és a szél rásegítése révén létrejött óceáni hullámokat, amik még gigantikus méretekkel rendelkező óceánjárókat, tankerhajókat is úgy nyelnek el, mintha csak ez lenne a dolguk. Ezek a rettegett hullámok persze nem szükségszerűen lakóház méretűek, hanem adott viszonylatban számítanak nagynak - bár minden esetben lélegzetelállítóak. Testközelből ilyet ritkán fényképeztek még le, a szörfösből fotóssá avanzsált Clark Little azonban nyelt egy nagyot, és elmenekülés helyett bevállalta: a másik hullámlovast másodperceken belül benyelő mozgó hullámhegyet Hawaii partjainál örökítette meg, végül mind ő, mind a fotó főszereplője megúszta a Nagy Találkozást (pedig ezek a hullámok gyakran okoznak gerinc- és nyaktöréseket a vakmerőbb szörfösöknél).


Ne nézz le!

Rooftoppingnak, azaz - nem hivatalosan, de talán a legpontosabban magyarítva - háztetőzésnek hívják a fotózásnak azt az ágát, amikor a fényképész a nap felé, szédítő magasságba nyomul, hogy adott épület, mondjuk egy felhőkarcoló pereméről letekintve elkészíthesse élete legemlékezetesebb képeit. Ami szükségeltetik hozzá: kötélidegek, határozott térdek, és vizelettartési problémáktól való mentesség. A 27 éves kanadai Tom Ryaboi saját bevallása szerint száznál is több épületet mászott meg így - itt egy kép róla, az általa készítettekből pedig egy csokornyit találunk itt. Tériszonyosok csak kellő körültekintéssel kattintsanak!

Barcroft USA

Nő a fémsas nyakszirtjén

Ez a láthatóan teljesen nyugodt nő térden állva készül fotózni - de nem galambokat, hanem New York City-t, és nem fejmagasságból, hanem onnan, ahol már csak a madár jár: a hatvanegyedik emeletről. A név, amire hallgatott volna akkoriban, ha szólítjuk, Margaret Bourke-White - ő volt a világ első haditudósító fotósa, és az egyetlen, aki 1941-ben elővehette kameráját Moszkvában, akkor, amikor a németek benyomultak. Később rekedt sarkvidéki szigeten, menekült bombák elől, túlélt egy helikopterzuhanást - úgy is nevezték, hogy Maggie, az elpusztíthatatlan. Ráadásul komoly szerepe volt a mai sajtófotózás megalapozásában.

Oscar Graubner

Ugrani a naplementéért

Az alábbi képen egy fotós fotóz egy másik fotóst, aki egy nehezen felfogható tettre szánta rá magát: a Grand Canyon felett úgy döntött, átugrik egyik szikláról a másikra, hogy jobb nézőpontja lehessen naplementés fotójához, majd ezt a viszonylatot visszafelé is megtette. Mindezt úgy, hogy cuccát - a gépét, egy állványt, és még egy nejlonzacskót is - a bal kezében fogta. A máig ismeretlen nevű vakmerősködő az őt fényképező holland Hans van de Vorst szerint meg is csúszott egy pillanatra (lásd az utolsó képet), aminek láttán a közelben figyelő turisták jól jéggé fagytak, de aztán emberünk közel húzta magát a sziklához, feldobta a cókmókját, felkapaszkodott és elsétált. (A fotósorozatot ugyan itt, az oldal alján található ötödik kép némileg árnyalja - magyarán nem a tátongó mélységet ugrotta át a bátor névtelen -, azért így is nyelnénk egyet, ha utána kéne csinálnunk.)


Randevú a Nagy Fehérrel

1975-ben, Steven Spielberg véres-habos klasszikusa után látványosan megcsappant az amerikai tengerparti strandok forgalma, az átlagemberekben megerősödtek a cápákkal kapcsolatos sztereotípiák, a halászok közül pedig többen is sportot űztek a tűhegyes fogazatú ragadozók legyilkolásából. A vízalatti fotózás egyik profija, Amos Nachoum pedig alighanem sokat tett azért, hogy a mérleg másik serpenyőjébe is kerüljön valami, vagyis megmutassa, hogy a cápák nem azok a megátalkodott emberevők, mint amiknek hajlamosak vagyunk elkönyvelni őket. Ezt a közel 4 és fél méteres példányt a mexikói Guadalupe partjainál fényképezte le.


Repül a racing car, ki tudja hol áll meg

Vázoljuk röviden: a versenyautózás nem kismiska sportág, emberek sérülnek meg benne, olykor önhibájukon kívül is. Ám míg egy pilótát mindenféle biztosítékok védik a végsőkig, felszereléstől a masszív karosszériáig, addig ha egy autó elszabadul, akkor mindenki más jobban teszi, ha ereje teljéből iszkol onnan. A brit autófotós, Andy Willsheernek azonban más véleménye van erről: egy 2009-es gyorsulási versenyen az egyik tuningszörny rögtön a startvonalnál megcsúszott egy olajfolton, és elkezdet feléje pattogni, ő mégis lecövekelt, és addig kattogtatott, míg fél méterre nem pörgött a koponyájától a halálos kerék. Itt egy videó is van a meghökkentő esetről.

(Fotó: Totalsports.com)
totalprosports.com

Ahogy a fenti képek is igazolják, elhivatottság és vakmerőség között csak egy paraszthajszál lengedez, úgyhogy ha nem ez a foglalkozásunk, kétszer is gondoljuk meg, mikor, hova merészkedünk a fényképezőnkkel. És ha ez a foglalkozásunk? Akkor ne hagyjuk ki a számításainkból a mennyiért kérdését sem.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű