Ha minden a tervek szerint alakul, ilyenkor egy hét múlva már úgy dolgozik majd a Savaria Karnevál csapata, „mint egy megbolygatott hangyaboly". A jubileumi, XXV. fesztivál előkészületei már javában zajlanak, a technikai elemek nagy része napokon belül a helyére kerül, csütörtök este pedig hivatalosan is kezdetét veszi az idei karnevál.
Az utolsó sajtótájékoztatón ezúttal a helyszínfelelősök mutatták be, mivel készülnek az egyes udvarok és színpadok. A rendezvény elején még az is elhangzott, hogy úgy tűnik, sikerült "Róma időjárását Szombathelyre hozni", ezért a díszmedencében tartották a tájékoztatót, ahol két nagyobb sátor szolgáltatott valamennyi árnyékot.
A Ferences kertbe már csütörtökön megkezdik a beköltözést a hagyományőrzők, de ezúttal is a Tüzes Játék nyitja meg a programsorozatot. Az idei előadás a babiloni teremtésmítoszt, az Enúma Elish történetét dolgozza fel, látványos tűz-, fény- és akrobatikus elemekkel, a fináléban pedig tűzijáték zárja az estét.
Péntektől teljes fordulatszámra kapcsol a történelmi tábor. Az egyik legérdekesebb újdonság, hogy a látogatók QR-kódok segítségével gladiátorokra fogadhatnak: előre megtippelhetik, szerintük ki nyeri az egyes összecsapásokat. A szervezők ezzel szeretnék egy kicsit közelebb hozni az ókort a telefonon felnőtt generációhoz.
Újdonság lesz egy különleges íjászbemutató is, ahol a Ferences kert hagyományőrző csapatai mérik össze tudásukat, nem feltétlenül a megszokott fegyvereikkel. Visszatér Kassai Lajos, ismét érkezik a Collegium Gladiatorium, hosszabb kihagyás után pedig újra elfogadta a meghívást a Mathias Rex Hagyományőrző Egyesület.
A kézművesudvar is bővül: a bronzöntő mellett idén bőrműves és mozaikkészítő mester is dolgozik majd, a jubileumi év egyik kiemelt motívuma ugyanis a mozaik. A díszmedencénél zajló közösségi mozaiképítés a karnevál ideje alatt is folytatódik, így a látogatók maguk is hozzátehetnek valamit a felújításhoz.
A Gayer parkban nappal a gyerekeké lesz a főszerep. Középkori falut építenek fel gyerekméretben, lesznek kézműves programok, a Mesebolt Bábszínház előadásai, valamint a Savaria Rézfúvós Együttes koncertje is. Estére a helyszín átalakul, és a Thália kertje kínál színházi előadásokat, köztük a Halál íze, a Miro Gavran: Mirograbrana című darabot a Szegedi Pinceszínház előadásában, valamint a Mondd, hogy tölgy a Táncolj Majom Produkció játékát, ahol a vendégfellépő a Weöres Sándor Színház színésznője, Nagy Cili lesz.
A Sörtéren idén is a könnyedebb műfajok dominálnak: sramli, blues, rockabilly és természetesen rock is szerepel a kínálatban.
A Művészetek utcája ismét nyitott alkotóműhellyé alakul. A látogatók végignézhetik, hogyan dolgozik a pénzverő, a kovács, vagy az ötvös, pénteken és szombaton pedig aukciókat is rendeznek. A színpadon elsősorban helyi fiatal tehetségek mutatkoznak be, a jubileumhoz pedig az Ataru Taiko és a Sons Left Behind is csatlakozik, hiszen mindkét formáció idén ünnepel évfordulót.
A Zsidó Udvar 2013 óta része a Karneválnak, idén pedig a Mazsihisz támogatásával tudják megtartani a programjaikat. Ezúttal a zsidó vallás és kultúra bemutatása kerül a középpontba: lesz előadás a rabbival, filmvetítés és közönségtalálkozó is.
Bangó Mária Mira Miraculum udvarában ezúttal is adománygyűjtéssel egybekötött programok várják a látogatókat, Roger kapitány kincsei után pedig még háremrablás is szerepel a kínálatban.
A zenét kedvelőknek két utcazene-színpad is készül: az egyik a Thököly utcába a Belsikátornál, a másik a Képtár bejáratánál várja majd a közönséget, míg az Iseumnál ismét fényfestés teszi különlegesebbé az esti hangulatot.
A sajtótájékoztató egyébként majdnem kapott egy váratlan akciójelenetet is. Nagyjából félidőben egy erősebb széllökés egyszerűen felkapta azt a két kisebb sátrat, amelyeket a díszmedence fölé állítottak árnyékolásnak. A jelenlévők többsége egy pillanatra megijedt, de szerencsére senki sem sérült meg, a sátrakat gyorsan visszaállították, és néhány másodperc után ott folytatódott a sajtótájékoztató, ahol abbamaradt.
Az eseményre befutott az a Blaguss busz is, amelyet a Karneváli gyermekrajz pályázat legjobb alkotásai díszítenek, a gyerekek pedig elismerést is kaptak. Ha ez csak a főpróba volt, akkor a jubileumi Savaria Karnevál minden eshetőségre felkészülten várja a jövő heti rajtot.