Habár az omikron első két magyar fertőzöttjét hétfőn azonosították, a szupervariáns már hetekkel ezelőtt szétterjedhetett Magyarországon - jelentette ki Rusvai Miklós virológus az ATV Híradónak nyilatkozva.
Hozzátette, hogy "ez a mostani, késői felismerése az omikron variánsnak arra mutat rá, hogy Magyarországon nem elég intenzív és nem elég gyors a variáns azonosítás, a variáns keresés".
Kedden minden negyedik teszt, a 21 ezer minta 26 százaléka pozitív lett.
A szakértő szerint az is beszédes, hogy a deltához hasonlóan az omikront is egy magánlaborban azonosították.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!