Májusban véget érhet a harmadik hullám

Minél több az oltott, a környezet vírusterhelése annál jobban csökken.

Javulnak a járványügyi mutatók: a legutóbbi adatok alapján csökkent a szennyvízben a vírus örökítőanyagának mennyisége. Ez is azt jelzi, hogy május végére lecsenghet a harmadik hullám - mondta Rusvai Miklós virológus az M1-en vasárnap.

Hozzátette: az oltottaknál a vírus legfeljebb a felső légutakban, az orrüregben-garatban tud megtelepedni, ahonnan kis mennyiségben ürül. Ezzel szemben a nem oltottak szervezetében az egész szervezet válik "vírusgyárrá", a test sejtjeinek rendkívül nagy részében tud elszaporodni és tömegesen ürül.

Az oltottak esetében a környezet vírusterhelése erőteljesen csökken, ezzel a vírus átadásának lehetősége kicsi lesz. Legfeljebb enyhe tünetek alakulhatnak ki náluk, de nem kerülnek lélegeztetőgépre, és nem halnak meg.

Kitért arra is, hogy a különböző oltóanyagok kombinálására szükség lehet, mivel nem minden országban áll rendelkezésre ugyanaz az oltóanyag. Az is lehetséges, hogy a jövőben az újfajta mutánsok ellen kombinálják a vakcinákat. Ha pedig valaki az egyik típusú vakcinára allergiás, nála mással kell folytatni az oltást -

mondta.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19