Készítse el a Savaria Karnevál idei tortáját!

Receptünk is van, és azt is eláruljuk, hol lehet majd megkóstolni.

Bő egy héttel ezelőtt hirdették ki Elrajtolt a Savaria Karnevál: megvan a bor és a torta 2014. August 08. 08:17 a karnevál idei borát és tortáját. Ezeket jó néhány pályázat közül választották ki. A torták versenyét Németh Ildikó Galaneos szedertortája nyerte, ennek receptjét lejjebb olvashatják.

Nyugat.hu

A tortát a Karnevál ideje alatt egy külön erre a célra kialakított standon lehet majd megkóstolni az Ország Tortájával együtt, a hivatalos díjátadó augusztus 22-én, pénteken 18 órakor lesz a Borok Utcája színpadán, ahol a Borverseny díjazottjai is átvehetik majd az elismeréseket.

És akkor jöjjön a recept:

Galeneos szedertortája

A szeder a rózsafélék családjába tartozik, sötétlila gyümölcsei miatt a népnyelvben fekete málnának is nevezik. Erdei túrák során kellemes meglepetés, ha vad szedret talál a vándor.

A növény egyetlen része sem mérgező. Kevesen tudják, hogy levele gyógynövényként használatos. Már az ókorban is használták Európában és Ázsiában kúra jelleggel. Galeneos, az római hadsereg orvosa, szederlevelet rágatott a katonákkal, hogy erősítse immunrendszerüket és az ínyeket, valamint sebgyógyításra is használták. Ez elsősorban a tannin- és C-vitamin tartalmának volt köszönhető.

A receptúra 3 db 23 cm átmérőjű tortához elegendő.

Kakaós tésztaréteg:

0,2 kg vaj
0,2 l víz
0,05 kg kakaópor
0,4 kg kr.cukor
0,25 kg liszt
0,01 kg szódabikarbóna
2 db tojás
0,1 l natúr joghurt

A vajat a vízzel és a kakaóporral megmelegítjük. Hozzáadjuk a liszttel és kr. cukorral elkevert szódabikarbónát. Hozzákeverjük a tojást, majd a joghurtot.
A tésztát 3 db 23 cm átmérőjű tortakarikába adagoljuk. 170 C-on, 30 percig sütjük.

Szedres tésztaréteg:

3 db tojás
0,15 kg kr. cukor
0,15 kg szeder
0,1 l étolaj
0,07 kg vaj
0,15 kg liszt
0,005 kg sütőpor
1 db citrom leve és héja

Összemérjük az étolajat, a vajat és a citrom levét és héját és a leturmixolt szedret. A tojásokat a cukorral megmelegítjük, habosra verjük, és hozzáadjuk a szedres részhez. Elkeverjük. Ezután az elkevert szárazanyagokat folyamatos keverés közben adagoljuk a tésztához.
3 db 23 cm átmérőjű tortakarikába adagoljuk. 170 C-on 15 percig sütjük.

Szedres betét:

0,5 kg szederpüré
0,18 kg kr. cukor
0,04 kg pálinka
0,3 kg szeder
0,02 kg zselatin
0,098 kg víz

A szederpürét a cukorral, a pálinkával és a szederrel megmelegítjük. Hozzáadjuk a duzzasztott zselatint. 15 cm átmérőjű tortakarikába silpat lapra öntjük. Fagyasztjuk.

Vanília betét:

0,6 kg tejszín (35%-os)
0,144 kg tojás sárga
0,09 kg kr. cukor
0,006 kg zselatin
0,03 kg víz
1 db vanília rúd

A tejszínt a cukorral és a vanília rúddal felforraljuk, tojás sárgával besűrítjük, szűrjük, turmixoljuk. Hozzáadjuk a duzzasztott zselatint. Ráöntjük a szeder betét tetejére. Fagyasztjuk.

Szedermousse:

0,81 kg szederpüré
0,04 kg zselatin
0,19 kg víz
0,19 kg kr. cukor
0,80 kg tejszín (35 %-os)
0,3 kg szeder

A szederpürét, a szedret és a cukrot melegítjük. Turmixoljuk. Hozzáadjuk a duzzasztott zselatint. Hűtjük. Hozzáadjuk a felvert tejszínt.

Szeder zselé:

0,75 kg lefőzött zselé
0,75 kg szeder

A lefőzött zselét és a szedret összefőzzük és turmixoljuk.

Elkészítés, betöltés:

Alulra kerül a kakaós tésztaréteg. Erre helyezzük a 15 cm átmérőjű betétet, vaníliás résszel felfelé. Erre öntjük a szedermousset, úgy, hogy légmentesen töltsük a karikát és a betét felületét is ellepje. Ráhelyezzük a szedres tésztalapot. Hűtjük. A tetején egyenletesen eloszlatjuk a szederzselét.

Befejezés:

Szeletenként szedermousse félgömbökkel, szederszemekkel díszítjük.

További kérdése van? karnevaltortaja2014_KUKAC_gmail_PONT_com

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Elrajtolt a Savaria Karnevál: megvan a bor és a torta

De volt egy kis tragédia is, a média idén sem választhatott bort magának.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Savaria Karnevál 2014