Ha akar, a Savaria Karnevál idején szétnézhet a Püspöki Palota kincstárában is

A Savaria Történelmi Karnevál alatt a Szombathelyre látogatóknak különleges élményben is lehet részük, ugyanis az egyházmegyei gyűjtemények kedvezményes jegyárral, és hosszú nyitva tartással várják az érdeklődőket.

A Kincstár augusztus 21., 22., 23-án tart nyitva 11-19h között. A Könyvtár pedig 22-én és 23-án 13h, 15h, 17h-tól tárlatvezetéssel várja a látogatókat, amelyre belépőjegyet a meghirdetett időpontok előtt a kincstárban lehet vásárolni.

Tárlatvezetés tógában
Nyugat.hu

Kuriózumnak számít, hogy a Karnevál két napján, 21. és 22-én a Püspöki Palota is látogatható lesz. Mindkét napon 2-2 alkalommal 11, valamint 14 órától várják az érdeklődőket csoportos tárlatvezetésre. Ehhez azonban, a korlátozott létszám miatt, (maximum 30 fő/csoport) jegyet elővételben a kincstár Sala Terranajában a Berzsenyi tér 3 szám alatt lehet vásárolni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Savaria Karnevál 2014