Hamarosan itt a Savaria Karnevál, ez pedig kétségkívül a nyár végének legfontosabb eseménye Szombathelyen és a környékén. Van már Karnevál tortája, bora, kávéja, és ha hivatalosan még nem is körme, de a téma ihlette műköröm már létezik.
Gáspár Dóra 21 éves oszkói olvasónk küldte ezt a fotót. Dóra autodidakta módon épít körmöket, a mandula formájú, épített zselés körmömhöz aranyszínű csillámport, vörös gél lakkot, fekete akril festéket, valamint vörös, szögletes kis kristályt használt fel.
Általában a gyűrűs ujjat szokták díszíteni, így én ebből az alkalomból kifolyólag egy római katonai sisakot festettem erre az ujjamra, tetején a sisak jellegzetes vörös tarajával
– írta olvasónk levelében.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!