Utálja a hideg csapvizet és a hideg zuhanyt, meg úgy általában a hideget, mégis minden télen megmerítkezik a jeges vízben. Ő, Schirilla György a nemzet rozmárja, aki Szombathelyen is úszott egyet a Csónakázó tó jéghideg vízében.
Óriási különbségek vannak a hidegek között. Megőrülök akkor, mikor otthon fürdök és a négy gyerekem közül az egyik azzal viccel meg, hogy a meleg fürdőm közben rám engedi a hideg vizet. Vagy ha vonatozom, és az egyik ablak le van húzva, és nem is tudom visszacsukni, egyből keresek egy másik helyet, ahol nem érzem. De a nulla fokos víz az egészen más, mert ott az ember megfagy.
Szombathelyre is ezért érkezett.
Igen, járom az országot, nagyjából tíz állomásom van. Maradt még körülbelül két hetem, amíg ez az idő kitart. Mindig szerencsém van, ma is hóesésben merülhetek a szombathelyi Csónakázó tóban. Szombathely egyébként különleges helyet foglal el a Schirillák életében, mert az öcsém Tamás nyerte meg az első és a második Vasi Vasembert. 1981 volt és az apukám lejött megnézni az öcsém, nagyobb figyelmet kapott ő, mint maga a verseny meg a versenyzők.
A másik különlegesség, hogy ezúttal egy tóban és nem folyóban mártózom meg. A tavakat mindig másképpen kell legyőzni, mint a folyókat. A hagyomány már 53 éve él. 53 éve van Schirilla a téli vizekben, folyamatosan!
Lesz utód, hiszen négy gyerek van?
Mátékától megkérdeztem ma, mert ő is velem tartott Szombathelyre, hogy fogsz majd te is úszni apucival? Mire ő azt kérdezte válaszul, hogy lehet mellette focizni? Mert ő focistának készül. Mondtam neki, hogy a kettő együtt nem fér meg, hát láttam elgondolkodott, de majd meglátjuk.
Emlékszik még az első merülésre?
Szomorú eseményhez kötődik ez a dolog, mert édesapám meghalt. Ennek már 15 éve. Akkor határoztam el, hogy ezt a műfajt folytatom.
Az előtt soha?
Áh nem. Én nagyon féltem a hideg víztől. Egyébként a két fiam és a két lányom, most ugyanúgy félnek tőle. Szóval édesapám halála után sorra jöttek a telefonok, hogy ki fogja ezt folytatni, mert érdekes, hogy ez az úszás egy tradíció. A legkisebb faluban is összegyűlnek, hogy megnézzenek, megfogják a kezem, hogy milyen hőmérsékletű. Aztán érdekes, hogy az úszás után adott autogramokat később én magam sem tudom elolvasni. Mert fagyott kézzel szinte lehetetlen írni.
Hogy győzte le a hideg víz iszonyt?
Ez egy nagyon nehéz történet. 15 éve volt. Lementem a Dunapartra és ömlött a jegyes eső, nagyon hideg volt. Jégtáblák úsztak a Dunán. Bemerültem és 4-5 másodperc múlva ki is jöttem. Úgy fáztam mint a vadászkutya. Hazamentem és legalább egy órán át meleg fürdőt vettem. Mondtam, nekem ez nem fog menni. Aztán újra erőt merítettem, és most ott tartok, hogy Európában én tartom a Guiness-rekordot, 26 percet tudok eltölteni a 0 fokos vízben. Ez már egy elég végletes határ, mert itt felléphet akár szívritmuszavar is, bár én ezt még soha nem éltem át. Ezt a határt én nem is akarom átlépni, csak addig csinálom, amíg biztonságos. De ez sem menne a folyamatos edzés nélkül. Kapóra jön, hogy jógaoktató vagyok. Mentálisan erre fel tudom készíteni magam. Képes vagyok egy több ezer éves gyakorlattal a belsőszerveknek olyan vérkeringést biztosítani, ami garantálja a testi épségem. De mindehhez pluszban a vízben kell lenni, különben nem lesz meg az edzettség.
Amikor bemegyek a vízbe, a testem azon nyomban rákvörös lesz, de ez is az egészséges. A kapilláris erek beszűkülnek és olyan mintha 100 millió kar préselné össze a testemet. Szóval ez azért nagyon komoly.
Miért is jó ez?
Most ezt komolyan mondom, én ezt már megszoktam és hiányérzetem lenne, ha nem csinálnám. Nekem ez nem jelent se lelki, se testi traumát. Tudja a testem, hogy mire számíthat. Ez olyan mint amikor nézzük a trapézon az artistákat. A lélegzetünk eláll, hogy milyen mélység van alatta, de neki az már teljesen természetes. Az ember, talán a hajléktalanságon és a szegénységen kívül, mindent meg tud szokni.
