Soron kívüli oltást kér a papoknak három egyház

Ez ügyben levelet írtak Pintér Sándor belügyminiszternek.

A katolikus, a református és az evangélikus egyház közösen kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a pedagógusokhoz hasonlóan a lelkipásztorokat is vegyék előre az oltási tervben. Erről Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke beszélt. Hozzátette, valamennyi felekezet papjainak oltását kérik ilyen módon szervezni.

Az egyházi vezető azt mondta, szeretné, ha tudatosulna a magyar társadalomban, hogy a lelkészek heroikus munkát végeznek, az életüket kockáztatják, amikor beteghez mennek vagy temetnek. Nekik is kijár a dicséret, ahogyan az egészségügyben dolgozóknak, a rendőröknek, a katonáknak vagy a pékeknek.

Fabiny emlékeztetett, a járvány közepette egy éven át semmilyen privilágiumot nem kért az egyház a papjai számára, de most úgy látják, amennyire méltányos a tanárok soron kívüli oltása, ugyanolyan indokolt a szintén sok emberrel találkozó lelkipásztorok védettségének biztosítása.

Az elnök-pöspök szerint a kiábrándulttá és depresszióssá vált társadalom lelki felépülésében az egyházak sokat tudnak segíteni. Ahogyan a gazdaságot, a turizmust, a járvány után az egyházi életet is újra kell indítani, mert a templomi alkalmak és a személyes kapcsolattartás helyébe az utóbbi hónapokban jó esetben a digitális istentiszteletek léptek, rosszabb esetben azonban megszakadt a kapcsolat a hívek és a pap között.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19