Szájer már a díszpolgári cím átvételekor sejtette, hogy lehet ebből gikszer?

Erre utal a soproni politikus beszéde.

Hogy pontosan mi és hogyan történt Brüsszelben múlt péntek este, arra talán előbb-utóbb fény derül, de legalább annyira fontos, hogy mi lesz a folytatása Magyarországon.

Az biztos, hogy a Szájer-ügy Szájer József is bezuhant a szakadékba, ami a kormányzati szavak és a tettek között tátong 2020. December 01. 19:30 alaposan feladja a leckét a Fidesznek, egyrészt a nyilvánvaló képmutatás miatt, másrészt azért, mert ügy a jól bevált kommunikációs üzeneteknek (Brüsszel és másság ellenesség stb.) ad egy jó nagy pofont.

A kormánymédia a kétnapos bénultságból mintha most kezdené rendezni a sorait, és láthatóan más vonalon is mozgásba lendültek a dolgok.

Hogy mennyire ellenzéki nyomásra és menyire magától, azt nem tudjuk, mindenesetre érdekes, hogy Szájer József fontosnak tartotta, hogy jelezze: lemond soproni díszpolgárságáról, amit a városvezetés tudomásul vett.

A városban – ahogy arról soproni munkatársunk is beszámolt Ez már Sopronnak is sokk 2020. December 01. 21:10 – régóta nyílt titok volt a politikus szexuális orientációja. Ennek tudták be, hogy a Szájer – aki meglehetősen népszerű volt a szülővárosában – nem futhatott be igazán átütő karriert a pártjában.

Szájer József 2010-ben, a soproni díszpolgárrá avatásán
Sopron.hu

Érdemes egyébként visszaolvasni Szájer beszédét, amit 10 évvel ezelőtt mondott Sopronban a díszpolgári cím átvételekor.

Az érzelmekben és személyes elemekben bővelkedő beszéd vége felé hangzik el az alábbi néhány mondat, amely természetesen lehet véletlen is, de a történtek fényében mégiscsak említésre méltó:

A megtisztelő díjat, Sopron legnagyobb kitüntetését köszönöm. Tudom, hogy Sopron vezetői bölcs emberek. Remélem döntésük találkozik a város polgárainak egyetértésével. De aki ilyen döntést hoz, és egy élete delén járó embernek ítéli a magas elismerést, kockázatot is vállal, hisz a díjazott tovább él és dolgozik, gyarló ember, aki hibákat is fog elkövetni.

A teljes beszédet itt tudja elolvasni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet