Szándékosan elkapta a koronavírust az énekes, aztán meghalt

A cseh Hana Horka védettséget akart szerezni.

57 éves korában meghalt Hana Horka cseh népdal énekes – írja a BBC.

Az oltatlan énekes még korábban posztolta a közösségi médiára, hogy gyógyulóban van azok után, hogy pozitív lett a koronavírus tesztje, ám két nappal később elhunyt.

Fia, Jan Rek arról számolt be, hogy ő és az édesapa megfertőződött a koronavírussal, édesanya viszont nem maradt távol tőlük, sőt szándékosan szeretett volna megfertőződni, hogy így nyilvánítsák majd védettnek és szabad mozgása legyen.

BBC

„Így lesz színház, szauna és koncert” – írta Hana Horka posztjában. Jobban is érezte magát, és már azt tervezte, hogy sétálni megy, amikor elkezdett fájni a háta és lefeküdt a hálószobájában.

„10 perc múlva mindennek vége volt, megfulladt” – közölte a fia, aki hozzátette: édesanya nem hitt a mikrochip-elméletben vagy hasonlóban, de abban igen, hogy az oltásnál jobb, ha valaki oltatlanul átesik betegségen.

Hana Horka az egyik legrégebbi népdalzenekarnak, az Asonance-nek volt a tagja.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19