Szarvas járt a fodrásznál - videó

Az ablakon jött, az ajtón távozott.

Beugrott egy szarvas egy Long Island-i fodrászszalon ablakán szombaton, a váratlan látogató ámokfutását rögzítette a szalon biztonsági kamerája - számolt be az esetről az MTI. A bika átugrott az ablaknál lévő díványon ülő vendég fölött, majd a fodrász és a vendégek megrökönyödésére eltűnt a szalon pihenőhelyiségében, ahonnan egy hajsütő vassal az agancsán tért vissza és az ajtón keresztül távozott.

Jenisse Heredia, az üzlet tulajdonosa vasárnap elmondta, hogy éppen egy vendég haját vágta, amikor a vadállat berontott az ablakon. Először azt hitte, hogy egy gépkocsi csapódott be. "Ám amikor felnéztem, egy szarvas közeledett felém" - hangoztatta. A rendőrség közlése szerint egy vendéget fej- és lábfájdalmakkal kórházban kezelnek. Valószínűleg a díványon ülő embert kellett ellátni.

Hívatlan vendég

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű