Július elején írtunk arról , hogy a Vasivíz szennyvíztelepén elkezdték mérni a koronavírus örökítőanyagának jelenlétét a szennyvízben.
A vizsgálatokkal akár egy-két héttel korábban meg tudják mondani, hogy mikor várható a betegek számának emelkedése, előre tudja az egészségügyi központ jelezni a járvány második hullámát, vagy akár egy-egy térségben a betegszám várható emelkedését.
Nemzetközi tapasztalatok alapján fertőzőképes koronavírus-részecskék nincsenek jelen a szennyvízben, mivel érzékenyek a külső hatásokra, a hőmérsékletre és a különböző vegyszerekre. Ez azt is jelenti egyben, hogy a szennyvíz nem terjeszti a fertőzést. Az örökítőanyag viszont megmarad, a tünetmentes fertőzöttek is ürítik, így kerül a szennyvízbe.
Július közepén megérkeztek az első eredmények , amelyek azt mutatták, hogy a szombathelyi szennyvízben alacsony az örökítőanyag mennyisége, vagyis egy hónapja nem kellett járványgóctól tartani.
A méréseket a városok nagy részében végzik azóta is folyamatosan, mai hír, hogy Budapesten és Debrecenben is enyhén növekedő tendenciát mutattak ki a SARS-CoV-2 vírus örökítőanyagának mennyiségében.
A Vasivíz közleménye szerint a Szombathelyről küldött mintákban az örökítőanyag koncentrációja alacsony, ugyanakkor nem tűnt el teljesen, az érték stagnál.
A nemzetközi tapasztalatok szerint egyébként a szennyvízben kimutatható koncentrációnövekedés 4-10 nappal előzi meg a tünetes megbetegedések számának növekedését.
