A tendencia viszont szerencsére stagnál.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) 11. heti adatai alapján megállt a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció országos szinten jellemző növekedése.
A legtöbb vizsgált település eredménye stagnál, emelkedést ezen a héten egyik város esetében sem tapasztaltak, míg csökkenést Salgótarján, Tatabánya, valamint az öt vizsgált Budapest környéki település, Tököl, Biatorbágy, Szigetszentmiklós, Budakeszi és Százhalombatta közös mintája esetében mértek.
A koncentráció 11 minta esetében az emelkedett, míg szintén 11 minta esetében a mérsékelt kategóriába esett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.