Egyik Olvasónktól kaptunk egy képet, melyet a régi Bucsui út mellett készített egy „utánfutónyi”, vezetékszigetelésből álló szemétkupacról. A szigetelésben – fénykorában - színesfém futhatott, amíg az élelmes vállalkozók ki nem nyerték belőle az értékes anyagot. A maradék viszont az árokban végezte, de legalább nem leégetéssel távolították el a szigetelést, szennyezve füsttel és korommal a környezetet, hiszen így legalább össze lehet szedni.
Valószínű kábeltolvajok dobták oda miután kihúzták belőle a színesfémet, van olyan darab is, ami 2-3 centiméter átmérőjű. Úgy látszik már arra is lusták, hogy elégessék vagy kukába dobják, pedig biztos kaptak érte 50-60 ezer forintot is, de lehet még többet is az átvevőhelyeken – írja Olvasónk megjegyzésként ehhez a képhez:
Egy halom műanyag
Nyugat.hu
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!