Szlávik: meg kell fontolni a gyerekek beoltását is koronavírus ellen

Egyre többen szeretnék beoltatni magukat – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Jelenleg vizsgálják, hogy a 18 éven aluliaknál mennyire hatékony a koronavírus elleni védőoltás, de még eltarthat egy ideig, amíg eredmény születik – mondta Szlávik János.

Közölte, hogy a vakcinát gyorsan fejlesztették ki, ezért nem volt idő például arra, hogy a gyerekeknél megvizsgálják az oltás hatékonyságát. Bár már tartanak az erre irányuló vizsgálatok, csak a következő hónapokban, években születhet döntés arról, mi lesz a gyerekek oltásával – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a gyerekeknél ritkán okoz a koronavírus súlyos megbetegedést, de előfordul, ezért a teljes immunitáshoz meg kell fontolni a gyermekek oltását is.

A főorvos beszélt arról is: az emberek egyre inkább szeretnék beoltatni magukat, és szerinte a következő időszakban emelkedik majd az oltási hajlandóság, ha a lakosság azt látja, hogy a már beoltottaknál nem lépnek fel súlyos mellékhatások.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19