Prieger Zsolt: Egy szétszakadt ház pincéjében, egy kopott lavór alatt élte túl anyám a szombathelyi bombázást

Egy kortól és füsttől homályos kép, ami nem egy forgatáson készült, hanem szülővárosomban, miután 259,6 tonna bombát dobott rá 118 darab B-24-es.

A háború - mindegyik háború - csak odavág, részvéttelenül, talán célzás nélkül is. Ugyan hírdeti, de igazából egyáltalán nem nézi az "igazságosságot" vagy a “racionalitást" vagy más hasonlót, csak lesújt és agyonnyom - ez jutott eszembe Szombathely pontosan 72 évvel ezelőtti bombázásáról. Meg egy tragikusan vicces családi sztori.

Mert nevezhetik "magyar Drezdának" is a szombathelyi esetet egyesek - bár a fájdalmat nem kilóra mérik (vagy tonnára, ugye), és végül is ki hasonlítaná a német folyókban megfőtt embertetemek ezreinek sztoriját a családom - rokonok és ismerősök - partikuláris emlékeihez? Ami biztos, hogy sokan (túl sokan is) meghaltak nálunk is. Szombathely 4471 házából pedig megsérült 3575. A Nápolyból felszállt gépek dél és 1 óra között szórták meg a várost, a fő célpont a Püspökvárban székelő nyilas kormányzat rezidenciája - amibe persze “belefért” a szövetségeseknek, hogy a Nagytemplom is kvázi megsemmisüljön (szerencsére a miséről már hazamentek az emberek) - és a vasútállomás, illetve annak környéke volt.

Bombázás után, menekülő civilek kérnek segítséget. A ködszerűség a még égő épületek füstje
Konok Tamás

A nagyszüleim és hároméves anyám nagyapám mozdonyvezető állása miatt az állomás közvetlen szomszédságában éltek, így nem volt szerencséjük. Nagyanyám iskolája fél 1 felé vált porrá, 1-kor pedig bombatalálat érte a szülői ház kertjét. A közepén álló lakóépület rá egy perccel éppen a felénél kettérepedt. Anyám a szétszakadt ház pincéjében egy kopott lavór alatt élte túl mindezt úgy, hogy nagyanyám mindaddig rajta ült káromkodva az anyámat tartalmazó vizestálon, amíg elmentek a házak fölül a gépek. 
Szegény nagyapám sehol se volt éppen, mert éppen a frontok között vezette át a rá bízott szerelvényt - feneke alatt a családi szerencsekispárnával. Majd csak évek múltán tér haza a pockingi hadifogolytáborból, ahol ha éppen nem az amerikai katonák vicces talp alá lövöldözésének aktív statisztájaként kellett táncolnia nagy röhögések közepette, mint egy gügye westernfilmben, akkor repülőgéproncsok plexi-üvegéből faragott több ezer kilométerre lévő anyámnak játékokat, meg magának csöpp feszületet kis plexikrisztussal.

A párna eltűnt a vonatban még a fogságba kerülés előtti hónapokban - csak nagyapám szívéből nem tűnt el soha gyönyörű és lehetetlen modorú nagyanyám emléke. Nagyanyámat Angyalkának hívták, de nevének ellentmondva lapáttal verte le a bicikliről a szemtelenkedő szomszédkölyköket, illetve égő cigarettával és sörrel kezében mászott fel a körtefára, a többit nem sorolom.
Amikor nagyapám három év után hazatért a táborból, megnyomta a csöngőt, s Angyalka - aki érzéseit hosszú házasságuk során egyetlen egyszer sem mutatta ki nagyapám felé - kinyitotta a csikorgó, félig roncs kertkaput, ránézett a fáradtan mosolygó, csontsovány táborlakóra és köszönés helyett csak ennyit mondott neki: “Hát a kispárnát meg hol hagytad?”

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény