A polgármester összevonta szemöldökét – Szombathelyi közgyűlés egy felvonásban

„Rövid lesz” – mondja a szombathelyi Városháza előtt az egyik szocialista képviselő, amikor nem túl nagy kedvvel baktatunk a közgyűlésre. Hozzáteszi, megegyeztek a túloldallal, hogy nem lesznek politikai viták.

Örülünk neki, aztán elgondolkodunk, hogy péntek reggel van, hétvége, talán a képviselőknek sem az a céljuk, hogy késő estig ismételgessék ugyanazt a néhány hívószót. A tegnapi rendkívüli országgyűlési ülésnap miatt rakták át egy nappal későbbre Holnap emelik a szombathelyi távhő-díjakat 2009. January 29. 14:33 a havi szokásos tévészereplős összejövetelt, a napirenden sem volt túl sok pont, nagyrészéről úgy véltük, csak a szavazás idejébe fog kerülni, amíg túljutnak rajta. Várakozásunk félig-meddig be is igazolódott.

Alig egy órás politizálgatás

Ipkovich György polgármester (MSZP) azért látható lendülettel próbálta csendre és munkára bírni a várostyákat, városanyákat, akik csak akkor vettek fel szabályos alakzatot, amikor a polgármester egyperces néma tiszteletadásra kérte őket. Emlékezvén a közelmúltban elhunyt Elhunyt Németh Pál 2009. January 09. 17:23 Németh Pál mesteredzőre.

Aztán még egy haláleset került szóba: Szombathely nemrégiben egyezett meg Péccsel, hogy 2010-ben a vasi megyeszékhely is bekapcsolódik valamilyen szinten az Európa Kulturális Fővárosa rendezvényeibe. A szerződést február 5-én írták volna alá, de Tasnádi Péter, Pécs polgármesterének halála miatt az aláírást bizonytalan időre elhalasztották.

Miután némi vita kíséretében – az SZMSZ szerint a napirendről vita nélkül dönt a közgyűlés – elfogadták a napirendet, valóban meg kellett lepődnünk. A máskor három-négy órás napirend előtti felhördüléseket most alig egy óra alatt lezavarták.

Januári közgyűlés
Frakciófegyelem az MSZP-nél
sadness

A polgármester a hibás a GySEV létszám-leépítésében

Molnár Miklós (Pro Savaria) azt kifogásolta, hogy a belvárosban lakóknak a kedvezményes szürke parkolóbérletért el kell zarándokolniuk először a polgármesteri hivatalba, az adóigazolásért, majd a SZOVA ügyfélszolgálatára magáért a bérletért. Ipkovich György megnyugtatta a képviselőt, a nyáron életbe lépő új törvény éppen az ilyen eseteket akarja majd egyszerűsíteni.

Marton Zsolt (Fidesz) szerint tervet kell kidolgozni és végrehajtani a gazdasági válság miatt, pontosabban az utcára kerülő szombathelyiek érdekében. Vagyis mielőbb el kell indítani a közmunka programot, meg kell adni az iparűzési adókedvezményt a kisvállalkozásoknak, ki kell állni a Vát-Porpác térségében tervezett repülőtér Kis titkolózás, nagy beruházás – Közel van a váti reptér építése 2008. August 15. 16:33 megvalósításáért. A polgármester egyetértett, a közgyűlés pedig határozatot hozott arról, hogy a város támogat minden munkahelyteremtő beruházást, és erre kéri a környékbeli településeket is.

Sági József (Fidesz) aztán felelősségre vonta Ipkovich Györgyöt, amiért a GySEV 20 százalékos létszám-leépítést tervez, hiszen a polgármester korábban megígérte, hogy fellép az állami vállalatok elbocsátásai ellen.

A jegyző vizsgálja a nyugat.hu hírforrásait

Sági lapunkat is megkritizálta, mondván, a Távhő felügyelőbizottsága által január 9-én, a polgármesterhez írt levelét Bepánikolt a szombathelyi Távhő felügyelő bizottsága 2009. January 09. 18:52 néhány óra múlva leközölte a

szocialista beállítottságú

Nyugat.hu. Feltette a kérdést, hogy lapunk honnan szerezte meg a levelet, és kinek az engedélyével közöltük azt. Ipkovich elmondta, azokban a napokban szabadságon volt, nem tudja mi történt,

Nem tudom, miért gondolja, hogy szocialista beállítottságú, én nem érzem annak

–mondta.

Januári közgyűlés
Sági József:
sadness

A jegyző megígérte, kivizsgáltatja, hogyan került ki a levél, Kaczmarsky János azért megjegyezte, a dokumentum nem volt titkos anyag. Rettegi Attila (Fidesz) szerint nem az a furcsa, hogy órákon belül megjelentet valamit egy újság, hiszen a lapok folyamatosan dolgoznak az információszerzésen. Az a gond, hogy láthatóan a polgármestert nem érdekli, hogy szabadsága alatt titkárságáról kijuthat valami.

Marton Zsolt megjegyezte, hogy a szabadság ideje alatt Czeglédy Csaba alpolgármester helyettesítette Ipkovich Györgyöt, akinek csak a közgyűlés összehívásának jogát nem adta át.

Meg a kasszakulcsot

– tette hozzá a polgármester, aki szerint egyébként az önkormányzatnak nincsenek nagy titkai, és nem történt semmi helyrehozhatatlan.

Jól megdicsérték magukat…

Ennyi volt a napirend előtt, aztán gyorsan és utoljára módosították a 2008-as költségvetést. Mégpedig úgy, hogy - mint azt Németh Kálmán alpolgármester (SZDSZ) elmondta – a két politikai oldal közötti egyeztetések alapján törölték azokat a tételeket, amelyek nem kötelező feladatokra vonatkoztak. Így 300 millióval sikerült csökkenteni a működési hiányt, amely 1,2 milliárdra fogyott ezzel.

Érdekes volt látni, főleg az elmúlt évek tapasztalatai nyomán, ahogy minden hozzászóló dicsérte, szakmailag jónak nevezte a módosítást. Horváth Zsolt (Fidesz) azért megjegyezte, hogy a polgármester saját keretét folyamatosan bővíttette a közgyűléssel, és olykor vitatható célokra használta fel. Példaként említette a közterület-felügyelők jutalmazását, amely forrásaként a bírságokból befolyt többlet-bevételt jelölték meg.

Januári közgyűlés
sadness

Horváth Zsolt szerint ez rossz üzenet, hiszen ha valóban így történt, akkor a közterület-felügyelők motiválva vannak abban, hogy minél többet büntessenek. Ipkovich György megjegyezte, ha ez valóban így történt, akkor változtatni kell a gyakorlaton. Egyébként pedig az általa megítélt pénzek felhasználásáról havonta számolt be a közgyűlésnek, és egyszer sem kritizálták annak céljait.

160 milliós hiány a Távhőnél

Megismételték a szavazást a távhődíj emeléséről, amiről decemberben Szombathelyé lesz a Haladás pálya 2008. December 18. 21:49 már döntöttek egyszer, de a szakminiszter tiltakozása miatt az új díjak nem léphettek életbe. Vagyis, február 1-től átlagosan 17 százalékkal kell többet fizetni a távhőszolgáltatásért. Gyebrovszky János (MSZP) felidézte a szeptemberi közgyűlésen történteket, amikor a jobboldal nem járult hozzá a nagyobb emeléshez, így január végéig 160 milliós hiánya lesz a szolgáltatónak.

Javasolta, hogy a jövőben legyen mód átalánydíj fizetésére, azaz, nyáron a fogyasztásnál többet fizetne a lakó, télen pedig így nem ugrana meg nagyon a díj. Azt is kérte, hogy a pénzügyi gondokkal küszködők díjhátralékukat részletekben is törleszthessék. A többség ezt nem támogatta, azt viszont igen, hogy a város kezességet vállaljon a Távhő 100 milliós hitelfelvételéhez.

Bőven hozott vitát az iparűzési adóval kapcsolatos módosítás, vagyis az, hogy 2,5 milliós adóalap alatt ne kelljen iparűzési adót fizetni. A jobboldal hozta elő a tervet, ők a kis- és mikrovállalkozások érdekeit hangsúlyozták, a baloldal pedig azt, hogy ilyen alacsony adóalapnál havonta néhányezer forintot kell fizetni, ami nem megterhelő, a kedvezmény azonban 90 milliót venne ki a kasszából. A szavazásnál győzött az

új többség

, bevezették a kedvezményt.

A megye Szombathelynek spórol

Következett az egyik

gumicsont

, azaz a Markusovszky kórház ügye Megdöbbentő fejlemény a Markusovszky kórház ügyében – A megyei közgyűlés Szentgotthárdra helyezte a kórház központját. 2007. February 12. 23:59 . A napirendi pontot előbbre is hozták, mégpedig Majtényi László, a megyei közgyűlés alelnöke kedvéért. A város ugyanis – mint azt Prugberger Emil (Pro Savaria), az egészségügyi bizottság elnöke elmondta – saját járóbeteg szakrendelés létrehozásán gondolkodik. A jelenlegi rendszer ugyanis nem működik, a betegek be vannak zsúfolva a kórház területére, a városi önkormányzattól jogosan várják el, hogy tegyen valamit az érdekeiért, de erre nincs módja Szombathelynek.

Januári közgyűlés
Marton Zsolt tanácsot ad Lazáry Viktornak
sadness

Prugberger Emil kijelentette, a legnagyobb gond a kórház humánpolitikájával van, aminek következtében elvándorolnak az orvosok. Közben működik a MÁV rendelőintézet, így meg kell vizsgálni a lehetőséget, hogy az ő közreműködésükkel hozzák létre a városi szakorvosi rendelőt. Marton Zsolt szerint mindent meg kell tenni azért, hogy a megyével megegyezzenek, Harangozó Bertalan (KDNP) pedig úgy vélte, az egyoldalú lépés csak rontana a helyzeten.

Majtényi László alelnök (Fidesz) ostorozta egy kicsit – más ügyekben is – a kormányt, aztán megjegyezte, hogy a megyei önkormányzat tavaly egymilliárdot költött a kórház fejlesztésére. Ha működött volna a város és a megye közti megállapodás, akkor ebből félmilliárdot a városnak kellett volna kifizetnie, vagyis, ők spóroltak meg Szombathelynek 500 millió forintot. Azért megjegyezte, hogy az lesz a járható út, ha a felek újragondolják a dolgokat, és folytatják az egyeztetést.

Sokba kerülne a színház

Ezzel viszont Prugberger Emilt késztette újabb felszólalásra, aki kijelentette, úgy tűnik, kell egy ilyen szándéknyilatkozat ahhoz, hogy a megyei önkormányzat újra hajlandó legyen egyeztetni. Végül úgy döntöttek, felhatalmazzák a polgármester, hogy tárgyaljon a megyével is és a MÁV rendelő működtetőjével is, a Fidesz-frakció javaslatára beépítették azt is, hogy a működtetésbe nem vonnak be magántőkét.

Szóba került a kőszínház tervpályázata Magasan ívelő híd a színházból a Pelikán parkba 2008. November 29. 09:33 is, az anyagból kiderült, hogy a beérkezett tervek megvalósítása 12-16 milliárdba kerülne, ennyi pénzt viszont biztosan nem fog adni az állam, a városnak pedig esélye sincs az önerős finanszírozásra. A polgármester megjegyezte, folytatni kell az előkészítést, és olyan épületben kell gondolkodni, amely 5-6 milliárdból felépíthető. Az államtól már 1,8 milliárdot kapott a város, más megoldás nincs, mint csökkenteni kell az új színházba tervezett funkciókat.

Januári közgyűlés
Dolgozik a közgyűlés
sadness

Aztán pörögtek az események, sorra elfogadták a belváros felújításának Megújulnak a szombathelyi Főtér környéki utcák, épületek – 900 milliós támogatást kapott a város 2008. September 17. 19:42 programjait, konszenzus volt, egészen az albérleti díj támogatásáról szóló rendelet módosításáig. A jobboldal a (távollévő) Czeglédy Csaba alpolgármestert ostorozta, az ő nevéhez fűződik az eredeti rendelet, amelyet a szigorú szabályok miatt csak ketten tudtak igénybe venni. Felhoztak egy nyilatkozatot is, amely a megyei napilapban jelent meg, ebben az alpolgármester azt nyilatkozta, hogy mindenki igényelheti a támogatást, aki albérletben lakik, és nincs felső határa a keretnek.

Támogatás helyett felújítást!

Erre később Kővári Attila (MSZP), a lakásbizottság elnöke reagált, mondván, más amit nyilatkozott az alpolgármester, és más, ami megjelent a lapban. A sajtótájékoztatón ugyanis kiosztották azt a papírt, amelyen az igénylés feltételei szerepeltek, pontos jövedelemhatárokkal, és azt is elmondták, mekkora összeg áll rendelkezésre erre a célra.

Szóba került a Fidesz oldaláról, hogy nem albérleti díjat kell támogatni, hanem bérlakásokat kell kialakítani, a meglévő, használaton kívülieket felújítani. Szerintük az erre szánt összegeket a SZOVA – az önkormányzat utasítására – a színházigazgató

luxusvillájának

felújítására és a színészlakásokra költötte. A baloldal és a városvezetés szerint viszont van pénze erre a SZOVÁ-nak, a menedzsment feladata, hogy elvégeztesse a felújításokat.

A napirenden lévő módosítások egyébként a jövedelemkorlátok változtatását tartalmazták, vagyis azt, hogy jóval többen legyenek jogosultak az albérleti díj támogatására. A jobboldali többség egyik változatot sem fogadta el, így marad a jelenlegi rendelet, amely szerint alig van olyan albérlő, aki jogosult lenne a támogatásra.

Ki keveri a kártyát?

Az utolsó vita Ipkovich György polgármestert is kihozta a sodrából. Az Agóra központ kialakítását Indulhat a szombathelyi HEMO felújítása 2008. October 15. 16:09 célzó pályázat anyagát ugyanis január 31-ig le kell adni, Sági József, mint a kulturális bizottság elnöke viszont kijelentette, nem támogatják a dolgot, mert nem tudtak egyeztetni Czeglédy Csaba alpolgármesterrel. Úgy vélte, az alpolgármester a képviselők háta mögött

keveri a kártyát

.

Januári közgyűlés
A polgármester összevonja szemöldökét
sadness

A polgármester rendesen indulatba jött, mondván, 1,6 milliárd forintot veszélyeztetnek ezzel. Összevonta szemöldökét, és kijelentette, addig innen senki nem megy haza, amíg meg nem születik a megegyezés. Addig is szünet lesz. Erre Sági József visszakozott, először azt mondta, nem kell szünet, mert meg tudnak egyezni, aztán mégis öt percet kért, hogy frakciójuk megbeszélhesse a dolgot.

A vitát egyébként az váltotta ki, hogy a tervek szerint az Agora Kulturális és Turisztikai Központhoz tartozó intézmények egyes feladatait át akarják vinni a felújított HEMO-ba, azaz az Agóra Központba, amelynek létrehozásához kapja a város az 1,6 milliárdot. A jobboldal ezt úgy értelmezi, hogy intézményeket szüntetnek meg, Ipkovich György pedig kijelentette, arról van szó, hogy a szétszórtan lévő közösségi tereket viszik át egy gazdaságosabban működtethető, új intézménybe.

A hétvége jobb időpont?

A rövid szünet után mi is tisztábban láttunk, kialakult a konszenzus, a döntés lényege, hogy a Művelődési és Sportházat részben, a Gyermekek Házát részben, a Művészetek Házát viszont teljes egészében átköltöztetik. Mármint az általuk ellátott feladatokat és programokat. Az MMIK működtetéséből pedig 2012 január 1-vel kiszáll a szombathelyi önkormányzat.

A végén aztán jelképes gesztusra került sor: Kaczmarsky János jegyzőt

címzetes főjegyzővé

nevezték ki. Aztán hazamentünk, olyan délután két óra körül. Az év első közgyűlése meglepően rövid lett, lehet, hogy a jövőben is szerencsésebb lenne péntekre tenni a havi közgyűlést.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Holnap emelik a szombathelyi távhő-díjakat

A távhő-díj emelése mellett a szombathelyi közgyűlés dönt a SZOVA Zrt-t érintő változásokról, a belváros felújítási programjáról, az önálló járóbeteg-ellátás kialakításáról. Személyi kérdések is napirendre kerülnek.

Elhunyt Németh Pál

Péntek délután váratlanul elhunyt Németh Pál mesteredző. A világhírű szombathelyi dobóiskola megteremtője 72 éves volt. Németh Pált Szombathely saját halottjának tekinti.

Bepánikolt a szombathelyi Távhő felügyelő bizottsága

Rendkívüli közgyűlés összehívását akarja a távhő-szolgáltató FEB-je. A díjemelés elmaradása miatt napi 5-6 milliós káruk van. A dolog érdekessége, hogy az összehívást az a Soós József kezdeményzte, aki a jobboldallal együtt nem szavazta meg az emelést.

Szombathelyé lesz a Haladás pálya

„Persze, volt felelősségkeresés, eredményeként néhányan a kormányt, többen a hat éve regnáló MSZP-SZDSZ koalíciót találták meg, de megszabták azokat a kereteket, amelyek között lehet majd ötletelni.”

Magasan ívelő híd a színházból a Pelikán parkba

A Weöres Sándor Színház díjnyertes ötletpályázatának tervezője, Kalmár László építészeti szempontból nagyon szereti, és értékesnek tartja az MSH és az SZTK épületét. A sportházat meg is hagyná, és továbbépítésre javasolja, az SZTK-t viszont elbontaná…

Indulhat a szombathelyi HEMO felújítása

Eredményt hirdetett a kormány, Szombathely a régióban egyedüliként nyert az Agóra pályázaton. A színháznak egy idényt kell a HEMO jelenlegi körülményei között eltöltenie.

Megújulnak a szombathelyi Főtér környéki utcák, épületek – 900 milliós támogatást kapott a város

Hat nagyváros, köztük Szombathely terveire bólintott rá a kormány szerdán. Folytatódik a Főtér felújítása, a Savaria mozi új külsőt kap, parkolókat is építenek a belvárosban.

Kis titkolózás, nagy beruházás – Közel van a váti reptér építése

Ha minden jól megy, 2012-ben megnyit a Vas megyei kereskedelmi repülőtér. Ennél sokkal többet nem sikerült megtudnunk a Sia-Port Kft. sajtóegyeztetésén.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet