Fontos az első benyomás, amikor belépünk valahova. Amin rögtön megakadt tekintetünk, nem a régi kilincs és az új gomb fura helye, hanem a díszes rács a kapu üvegén.
Ez persze már sugallta, hogy belül is hasonló ívek fogadnak bennünket, s bár a sok-sok évtizednyi festékréteg vastagon borítja a korlátokat, még így sem veszítettek varázsukból.
Amit a régi házakban már megfigyeltünk, és fekete pont jár érte, azok az utólagos kábelezések. Először csak behúztak egy telefont, aztán egy antennakábelt, majd kábeltévét is külön. De talán ezek majd eltűnnek egyszer.
A lépcsőház padlója több helyen is még az eredeti, szép mintákkal tarkított cementlapokból áll, amiket mosolyogva nézünk meg, hiszen a mai napig nem kopnak és törnek komolyabban (nem úgy, mint új társaik, a modern járólapok). Több lépcsőfordulóban is ezeket a régi, szép darabokat koptatják még a cipőtalpak házban.
Ahogy haladunk felfelé, végigcsodáljuk a korlátot, rajta a tekeredő növénymintát, azon a leveleket, bimbózó virágokat. Szerencsére nem töri meg sehol sem pótlás vagy javítás.
A legfelső szinten stukkó fogad minket a plafonon, felújítva nem tudjuk mikor volt, lehet, hogy csak vigyáztak rá. A felső szintről lenézve pedig elénk tárul a több emeletnyi mélység, és legalul egy öreg bicikli. Lefelé majd azt is megnézzük.
Helyenként párkányba vésett évszám, kopottas csengők és már simára csúszkált betonlépcsőt látunk, szerencsére az épület belső része falfirkáktól mentes. Közben le is érünk a legalsó szintre.
A lépcsőházban járva azt vettük észre, hogy nagy a forgalom (vélhetően az épületben lévő pár iroda és a nyelviskola miatt), percenként zümmögött az ajtó, s futott valaki felfelé. Itt is tapasztaltuk, hogy működik a lakossági megfigyelőrendszer, többen kinéztek az ajtók mögül, de látván, hogy fényképezőgép van nálunk s nem feszítővas zsákkal, így nem nagyon kérdezősködött senki sem.
