Több mint 22 ezer fertőzöttet találtak hétvégén

7440 beteget ápolnak kórházban.

Itt a hétfő, így ismét közölte az operatív törzs a hétvégi összesített adatokat. A beoltottak száma 6 159 926 fő, közülük 5 867 068-an már a második oltásukat is megkapták, 2 765 500-an pedig már a harmadikat is felvették.

Az elmúlt három napban összesen 22 699 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 157 568 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Az elmúlt három napban elhunyt 489 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 35 611 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 932 204 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 189 753 főre emelkedett.

7440 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 586-an vannak lélegeztetőgépen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19