A több mint száz országban forgalmazott Toblerone a világ egyik legismertebb csokoládéja, és szinte mindenki tudja róla, hogy svájci.
Pontosabban svájci volt.
Azért a múlt idő, mert a tulajdonos, a tengerentúli Moldelez bejelentette, a csoki gyártását részben Pozsonyba helyezi át.
A CNN híre nem beszél arról, hogy mi az oka a költöztetésnek, de arról igen, hogy a pozsonyi Toblerone már nem felel meg a nagyon szigorú „svájcisági” előírásnak, amely azt mondja ki, hogy csak akkor lehet egy termék csomagolására svájci jelképeket és a „Swiss-made” feliratot elhelyezni, ha az alapanyagok 80 százalékát (tejtermékek esetén 100 százalékát) az országban állítják elő.
Ugyanezen okok miatt nem lehet a csomagoláson az ikonikus Matterhorn hegy sem.
A CNN megemlíti, hogy egy árucikk piaci értékét átlagosan 20 százalékkal emeli, ha az Svájcban készül, és 50 százalékkal, ha luxustermékről van szó.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!