Több száz diák szavalta Berzsenyi Dániel versét Szombathelyen, a Berzsenyi téren

A Nagy Versmondás című interaktív eseményről videónk is van.

Pénteken délben több száz diák szavalta el együtt Berzsenyi Dániel A közelítő tél című versét a szombathelyi Berzsenyi téren. A diákok színészi segítséget is kaptak, a versmondást Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház színésze vezényelte, a szöveg követését pedig óriás feliratokkal segítették.

Nagy Versmondás - Berzsenyi 250 emlékév
A képre kattintva galéria nyílik

A Nagy Versmondás című interaktív eseményt a magyar költészet napjához kapcsolódóan szervezték meg Dr. Fűzfa Balázs és Dr. Czetter Ibolya szakmai közreműködésével.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra