Székesfehérvár nem bojkottálja a túlóratörvényt, de a fideszesek hajlandóak voltak tárgyalni róla

Szombathelyen ezért a polgármester elvonta Molnár Miklós alpolgármester hatásköreit és le is árulózta.

A székesfehérvári közgyűlés Fidesz-frakciója a ma délelőtti ülésen megszavazta, hogy tárgyaljanak a túlóratörvény önkormányzati bojkottjáról. A végén a Fidesz-többség elutasította a bojkottot, de hosszú és tartalmas vitát folytattak róla.

A székesfehérvári közgyűlésben erős többsége van a Fidesznek, 14 képviselőjükkel szemben hat ellenzéki van csak. Ennek ellenére napirendre vették a két ellenzéki képviselő által benyújtott javaslatot, és senki sem nevezett árulónak senkit.

A székesfehérvári városháza
Forrás: wikipedia.com

Szombathelyen a múlt hét elején az ellenzék kérésére tartottak rendkívüli közgyűlést „Vége van, polgármester úr” – Szombathely is nemet mondott a rabszolgatörvényre 2019. January 08. 08:51 a bojkottról, ahol a Fidesz-frakció nem jelent meg. Molnár Miklós alpolgármester (Pro Savaria) azonban ott volt, megszavazta a napirendet és így a fideszesek nélkül is meg tudták tárgyalni az ügyet, amit aztán el is fogadtak, Molnár a határozatról nem szavazott.

Másnap Puskás Tivadar polgármester (Fidesz) árulónak nevezte A szombathelyi polgármester árulónak nevezte Molnár Miklós alpolgármestert 2019. January 09. 13:38 Molnárt, egy nappal később Hende Csaba országgyűlési képviselő (Fidesz) szinten leárulózta Hende Csaba: Molnár Miklós elárulta a polgári, jobboldali tábort 2019. January 12. 08:17 az alpolgármestert. A polgármester e hét elején aztán megvonta Molnár alpolgármesteri hatásköreit, közben egy Fidesz-közeli, magát civilnek nevező szervezet lemondásra szólította fel Lemondásra és távozásra szólította fel Molnár Miklós alpolgármestert egy civilnek mondott szervezet 2019. January 14. 17:57 az alpolgármestert. Az ügy komoly tanácstalanságot és bizonytalanságot okozott a városházán Patthelyzet és tanácstalanság a szombathelyi önkormányzatban az alpolgármesteri hatáskörök megvonása miatt 2019. January 17. 18:02 , biztosnak látszik, hogy a január 31-re tervezett közgyűlést is elhalasztják.

Most kíváncsian várjuk, hogy Puskás Tivadar és Hende Csaba mikor árulózza le Székesfehérvár fideszes polgármesterét, Cser-Palkovics Andrást és a fideszes képviselőket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet