Úgy néz ki, hétvégére lesz meg az 5,5 millió beoltott

Ha lassan is, de hamarosan elérjük, és búcsút inthetünk a maszknak.

9 200 embert oltottak be egy nap alatt, így jelenleg 5 477 405 a beoltottak száma, közülük pedig 4 874 076-an már a második oltásukat is megkapták. Ezek alapján úgy néz ki, hogy hétvégére lesz meg az 5,5 millió beoltott és végre búcsút inthetünk a maszknak.

Pixabay.com

34 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 076 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 2 idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 991 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 738 542 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 39 543 főre csökkent. 150 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 22-en vannak lélegeztetőgépen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19