Újra megszólalt Müller Cecília: akár fél évente ismétlő oltásra lehet szükség

A harmadik oltás felvételére biztatta a már beoltottakat.

A Magyarországon alkalmazott oltóanyagok mindegyike biztonságos, aki több mint négy hónappal ezelőtt vette fel a koronavírus elleni vakcinát, az most oltassa be magát a harmadikkal is - jelentette ki Müller Cecília országos tisztifőorvos Brüsszelben szerdán.

Müller Cecília az MTI-nek elmondta, hogy az eddigi tapasztalok szerint a koronavírus elleni második oltás beadását követően mintegy fél évvel az ellenanyag csökkenni kezd a szervezetben. Ezt a harmadik, ismétlő oltás szinte teljesen kompenzálja, visszaemeli az eredeti, 80-90 százalékra.

"Ezért mindenkit arra bíztatok Magyarországon, hogy aki több mint négy hónappal ezelőtt vette fel a koronavírus elleni vakcinát, az most vegye fel a harmadikat is" - fogalmazott.

Kiemelte: a Magyarországon alkalmazott oltóanyagok mindegyike hatékonynak bizonyult.

Közölte azt is, hogy a koronavírus jellemzője a gyors mutáció, ezért mára az emberiség egy szinte egy teljes új természetű vírussal áll szemben. Ennél a vírusnál nem zárható ki annak az esélye sem, hogy bizonyos ideig akár fél évente ismétlő oltásra lehet szükség - emelte ki.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19